Konferencia a Kis-Balaton régészeti kutatásairól, 1988

Leölésre utaló sérülések a 314., 347., és a 308. sir lovain voltak kimutathatók. Az első esetben az öreglyuk felett egy korabeli ütéstől, erőteljes szúrástól származó, kb. 2 cm hoszszú orális lyuk van. A második ló agykoponyájának hátulsó felén a pikkelyesen betört szél az agyüregbe fordul.

Л harmadik esetben az agyüreg hiányzó hátsó felének törésszélei szintén korabeliek, húsos állapotban keletkezhettek. A 315. sirból egyetlen koponya felső része került elő, amelynek metszőfogai is hiányoznak, a fogmedrek talajjal telitödtek, az orrcsont korabeli sérülései pedig a néprajzi irodalomból is ismert kitűzéskor is keletkezhettek. A hosszabb ideig kiaggatott koponya fogai is ekkor hullhattak ki. A Ioyassirokban talált birkakoponya töredékek és subadultus egyedekre utaló lábközépcsontok a Dunántúl más avar teraetöi<ben (pl. Siófok - Balatonkiliti) is gyakoriak. Ezek anatómiai összetétele a "nyúzott lovakéra" emlékeztet. Ezért az ilyen vázmaradványok nem feltétlenül tekinthetők ételmellékletnek. A mintegy féléves egyedek fiatal korából öszi-tél eleji temetési időpontra következtethetünk. Helyenként önálló juhcsonttöredékek is előkerültek, a meghatározható kecskecsontok száma azonban csupán kettő. A leggyakoribb szarvasmarhacsont a lovassirokban épen elforduló combcsont (10 esetben), amely szintén zömmel subadultus egyedek maradványa, noha két esetben borjúkoponya töredékeit és hozzájuk tartozó lábvégek rossz megtartású darabjait is meghatároztuk. Ez utóbbiak rituális szerepe a birkamaradványokéhoz lehetett hasonlatos. Tyukcsontok és tojáshéjtöredékek a temető lovassirolctôl távolabbi sirjaiból jöttek napvilágra. Ezek előfordulása tavaszi temetkezéseket jelez, de szerényebb vagyoni helyzetre is utalhat. Annak eldöntése, hogy a népességgel diakrónikusan változó ritussal, vagy egyazon szertartás köznépi változatával van-e dolgunk csali a régészeti kutatással összhangban képzelhető el. -21-