Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

gális sajtóközpontjának a vezetője és a Die Rote Fahne szerkesztőségének tagja) Vidor Ferikét már aligha érdekli. A "megújult" Gábor Andor pedig ekkoriban igazi társra, munkatársra és harcostársra talál az orosz származású német írónő, Olga Halpern személyében, akit rövidesen feleségül is vesz. Az utolsó levelek 1933-1934-ben Moszkvából íródnak, ahová Gáborék a hitleri uralom elől menekülnek. A már közel ötven éves Gábor Andor ezekben foglalja össze emigráns korszaka s mozgalmi tapasztalatai birtokában Vidor Ferikének azt, hogy miért is vezetett végül - minden szeretet és kölcsönös megbecsülés ellenére másfelé az útjuk, miért kellett végleg elszakadniuk: "Az elválásunk évei azok az évek voltak, amikor el kelleti: válnia, hogy a népek előrefelé lépnek-e vagy nem bírják az ellőbre menést és visszamennek ? Ezt az árkot nem tudtam átugratni veled... Én már akkor tudtam, hogy nem lehet megmaradni a "gyermeteg kedély"? a "csodálkozó ártatlanság" és a többi ilyenek mellett, amik a maguk idejében nagyon értékesek voltak. Tudod, mennyire szerettem őket benned. De aztán tovább kellett volna menni. A "világon" nem csodálkozni kell, hanem a "világot" meg kell ismerni és meg kell változtatni. Ezt csodálkozással nem lehet. Lényegében arról van szó: forradalmi vagyol-e vagy úgy akarom hagyni a dolgokat, ahogy vannak... "Ahogy vannak" - úgy a dolgok kapitalista dolgok. És - most már látod - úgy sehova se vezetnek, szétmállanak, elrohadnak. Csak a másik úton van élet és fejlődés. Ha ez az út eleinte nehéz és göröngyös is, folyton följebb visz..." Végezetül néhány szót a levelek stílusáról, mely első olvasásra talán túl könnyednek, sőt frivolnak tetszik. A nyelvi hu132