Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

össze asszociációit, és rímeiben, asszonanciáiban, alliterációiban káprázatos filológiai *tisiéá remekelt. Építési módszere mindig egy volt: valami egyszerű, hétköznapi fogalmat vékonyra kalapálva kinyújtani az irrealitások világába, és ott ez ellenállás nélküli légüres térben a legtorzabb alakzatokban hajlítgatni." Ez rejlik hát a "néhány", "több esztendeig" "a maga emberségéből" megélni tudó "kabarévers" gáborandori megfogalmazása mögött. Vizsgáljuk meg közelebbről, milyenek ezek a "kis semmi" "kabaré-ügyek", mi történik a kabarépódiumon, a minden esti nyilvánosság, a színház hatására Gábor Andorral és írásaival ? A már egyetemistaként publikáló író jól ismeri azt a sajátos novellafajtát, melyet - színházi kifejezéssel élve - "kiszerepezve", vagyis párbeszédes formában írtak Molnár Ferenc, Ambrus Zoltán, Heltai Jenő és mások. Hozzájuk csatlakozik Gábor Andor, amikor rövid terjedekmű, dialógusokban írt novelláit, jelentéseit, vagy miként б maga aposztrofálja ezeket az írásokat: "megfigyeléseit" közreadja. Megfigyeli a körülötte élő embereket, vagyis a .fővárosi polgárságot. Nincs az a társadalmi réteg - a leggazdagabb iparmágnástól a legnyomorultabb nyomorék koldusig -, melyről ne dalolnának kupléiban, melynek szószólóját ne állítaná elénk. A szereplők felvonultatása nem öncél Gábor Andor kabaréjában. Nem egyszerűen arról van szó, hogy mindig és újra még egy friss színnel akarja gazdagítani a kispolgári gyülekezetet. Hiszen ha így volna, nem térne vissza többször egy-egy témához, egy-egy kiválasztott típshoz. Márpedig, ahogy monográfiázó Diószegi András mondja, "az erkölcsi felháborodás", mely "élet76