Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

az egyes-emberek értékes tulajdonságai, valamely különös tör­vény következtében elvesznek, éppen megfordítva kell cseleked­ni: távol kell tartani az embereket s még inkább a gyerekeket a tömegtől, az együttesektől. Egyéneket kell nevelni. Ha lehet. De mert nem lehet, legalább hagyni kell, hogy az egyének ala­kulhassanak. A rossz középiskolai oktatás ennyiben jó. Megenge­di, sőt néha rászorítja a gyereket arra, hogy menjen a maga e­gyénisége után, mert aligha van gyerek, akit a középiskolai ok­tatás kielégítene. A ki-nem-elégítetség adja meg mindig a tanú-, lás és fejlődés ösztökejét. Ha ellenben ráneveljük a gyereket, hogy a cserkészet katonásdijában kielégülést nyerjen, elvettük tőle az ösztökét. Álladzós katona-majmocskákat kapunk, tétova, bizonytalan, tehát valami kereső és valamit akaró gyerekek he­lyett. És én jobban szeretem azt a gyereket, amelyik az iskolán kívül egyre fürkészi, külön, a többitől elváltán, a saját kinyí­ló eszének irányát (ez rendesen tilos olvasmányokkal szokott tör­tinni), mint a sípjeleket és dobjeleket kitűnően ismerő cser­készt, aki mint közkatona él, szalutál a parncsnok és főparancs­nok úrnak. A katonáskodás, mint gyermekes dolog, amúgy is vonzza a gye­reket, Tehát a ngveláe irányának nem szabad ezt a vonzalmat még táplálnia, mert e vonzalom értéktelen. Az ellenkezőjének kelle­ne történnie. Viszont a cserkészet katonás diját 10/a. csak eb­ből a szempontból hiába enyhítik azzal a beteg szamaritanizmussal, ami benne van. Ezt a gyerek még nem érti, tehát ne is gyakorol­ja, mert ezzel is majomság felé sodorják. Nem értem ezt az egész antidarwinizmust. Jobbnak tartom, ha az embert a majomtól szár­maztatják, mert ez senkinek sem árt, mint hogy az emberből újra majmot csinálnak. Ez veszedelmes. 64

Next

/
Thumbnails
Contents