Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

az egyes-emberek értékes tulajdonságai, valamely különös törvény következtében elvesznek, éppen megfordítva kell cselekedni: távol kell tartani az embereket s még inkább a gyerekeket a tömegtől, az együttesektől. Egyéneket kell nevelni. Ha lehet. De mert nem lehet, legalább hagyni kell, hogy az egyének alakulhassanak. A rossz középiskolai oktatás ennyiben jó. Megengedi, sőt néha rászorítja a gyereket arra, hogy menjen a maga egyénisége után, mert aligha van gyerek, akit a középiskolai oktatás kielégítene. A ki-nem-elégítetség adja meg mindig a tanú-, lás és fejlődés ösztökejét. Ha ellenben ráneveljük a gyereket, hogy a cserkészet katonásdijában kielégülést nyerjen, elvettük tőle az ösztökét. Álladzós katona-majmocskákat kapunk, tétova, bizonytalan, tehát valami kereső és valamit akaró gyerekek helyett. És én jobban szeretem azt a gyereket, amelyik az iskolán kívül egyre fürkészi, külön, a többitől elváltán, a saját kinyíló eszének irányát (ez rendesen tilos olvasmányokkal szokott törtinni), mint a sípjeleket és dobjeleket kitűnően ismerő cserkészt, aki mint közkatona él, szalutál a parncsnok és főparancsnok úrnak. A katonáskodás, mint gyermekes dolog, amúgy is vonzza a gyereket, Tehát a ngveláe irányának nem szabad ezt a vonzalmat még táplálnia, mert e vonzalom értéktelen. Az ellenkezőjének kellene történnie. Viszont a cserkészet katonás diját 10/a. csak ebből a szempontból hiába enyhítik azzal a beteg szamaritanizmussal, ami benne van. Ezt a gyerek még nem érti, tehát ne is gyakorolja, mert ezzel is majomság felé sodorják. Nem értem ezt az egész antidarwinizmust. Jobbnak tartom, ha az embert a majomtól származtatják, mert ez senkinek sem árt, mint hogy az emberből újra majmot csinálnak. Ez veszedelmes. 64