Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

új intézmény köré csoportosul. Nem helyeslem a fantasztikus búr-kalapot, amelynek álladzója van, a nyakkendőt sem, amely egyszersmind (azt hiszem) kötélhágcsóul is szolgálhat. Mindezt nagyképűnek és ennek következtében ostobának ítélem. Ahhoz, hogy a gyerekeket kivigyük a Hűvösvölgybe, nem tartom szükségesnek az egyenruhát, amely költség a szülőknek, hiúság a gyerekeknek, de egyebekben haszontalanság. A cserkész mindennapi jótéteményét is szamárságnak van szerencsém ítélhetni. Mindezek erőszakos és fölösleges dolgok, s nagyon ártanak magának a lényegnek, amely pedig jó és pártolandó. Minek az, hogy a gyerekek, mikor kedves kis nyájuk megjelenik valahol, katonai vezényszóra együtt-lépnek és kürtjelekre mozognak. A rend és a fegyelem érzékét valóban bele kell nevelni a gyerekbe, de nem a katonait, hanem a civilt. Ne felejtsék el az ifjúság nevelői,hogy a katonaság csak szükséges, de nem ideális intézmény. Nincs benne semmi követendő. Sőt köztudomású, hogy a katonaság arra a félintelligenciára, amely önkéntesi gárda néven vesz részt benne, nagyon sötéten, mert határozottan butítóan hat. Csak a parasztságra lehet jó hatása a katonaságnak, amennyiben írásra-olvasásra, erős kötelesség-tudásra neveli. Aki azonban írni és olvasni tud, ás ski amúgy is - elméletből - tudja, hogy a társadalmi és állami rend érdekében szükség van arra^ hogy egyik ember a másiknak alája rendelje magát: annak a katonaság semmit sem ad, sőt inkább, elvesz belőle, mert hozzászoktatja a felelőtlen tömegélethez. Ez nem jó. S ugyanez a veszedelem van meg a cserkészetben is, hozzátéve még a nagyképűség veszedelmét, amely gyilkos hatású. Tömeget, ó pedagógusok, nem kell nevelni, mert a tömeg kialakul minden nevelés nélkül, s mert a tömegben 63