Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

Botka Ferenc MEGNYITÓ Az írói évfordulóknak is megvan a maguk"törvényszerűsége. Az ötvenediken vagy a hetvenötödiken általában még személyesen tudjuk köszönteni az ünnepeltet. A századik azonban már - legalábbis a magyar irodalom eddigi története ezt mutatja - bizonyos mértékig "személytelen": a müvek elválnak alkotójuktól, s az elhangzó méltatások már elsősorban arra a "hozadékra" fordítják figyelmüket, amellyel a jubiláns irodalmunk egészét gyarapította. A személyes visszaemlékezések átadják helyüket az irodalomtörténeti és esztétikai elemzéseknek. Ezt példázza tudományos ülésszakunk is, amely immár az életmű teljességét teszi mérlegre, s megkísérli kijelölni Gábor Andor helyét századunk magyar irodalomtörténetében. A tanulmányok és előadások elé azonban hívatlanul mégis egy személyes jellegű életrajzi momentum felidézése kívánkozik. Közel harminc éve, 1956. januárjában rajzolta meg Péchy Blanka Gábor Andor tízes évekbeli portréját, a sikeres kabaréés színpadi szerzőjét, akivel találkozva megcsodálta fehér színű selyemingét. A könnyedén, puhán simulót, amelyet nagyvárosi eleganciával öltözködő tulajdonosa tüntető természetességgel viselt - a merev inggallérok és kikeményített ingmellek divatja idején. Egyszerre jelezve általa szembenállását egy konzervatív, félfeudális életformával - és vonzódását egy szabadabb, kötetlenebb életvitel iránt. De felidézi Péchy Blanka Gábor Andorral történt későbbi, a Ëîhin"gzott~Barcson, a tudományos emlékülésen 1984. január 17-én. Botka Ferenc töltötte be az elnöki tisztet. 5