Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

Tanácsköztársaság utáni találkozását is, felvillantva a börtönből szabaduló megviselt, ám töretlen alkotó kedvű szerző arcképét, aki ugyanazt a selyeminget viseli - csakhogy már kissé gyűrötten és kopottan, itt-ott a javítás és stoppolás nyomaival. Ha korábbi, fényesen simuló ingnyakát jelképnek tekintettük jelképet kell látnunk ebben a másikban is. Azét az erkölcsi tartásét, írói felelősségérzetét, amely hátat fordított a korábbi sikernek, s a nehezebb, ám következetes utat választotta. A konzervatizmus fricskáitól eljutott a fennálló társadalmi rend gyökeres megváltoztatásának a programjáig. Tudatosan lemondva a frissen vasalt selyeming kényelméről és a vele járó kiváltságokról. Nem kétséges ugyanis, hogy a Tanácsköztársaság bukása után Korda Sándorhoz, Molnár Ferenchez, Lengyel Menyhérthez vagy Bíró Lajoshoz hasonlóan Gábor Andort is várta volna a nyugati film és siker.Ehelyett vállalta a gyűrött és javítgatott inggel járó szerény életkörülményeket s egy olyan életformát, az országról-országra vándorló forradalmárét, aki nemegyszer nélkülöz ugyan, de jóban van lelkiismeretével - és meggyőződése szerint él, illetve alkot. Messzemenően nem volt megpróbáltatásoktól mentes az az út. S nemcsak az anyagiak hiánya és a hatóságok zaklatása miatt. A proletkult, majd a proletárírók mozgalma, illetve a húszas évek kommunista pártjaiban jelentkező szaktarianizmus - különösen a gazdasági világválság idején - a szocialista eszmeiségű irodalommal szemben olyan leegyszerűsítő elvárásokat támasztott, amelyek nem szolgálták a művészet kibontakozásának ügyét. S ezúttal nemcsak az írás megkívánt közvetlen és nemegyszer erőszakolt politikai vonatkozására gondolunk, hanem azokra a komolyan hírde6