Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

Féltve őrzött páncélszekrények ajtajai nyílnak, kölcsönt kölcsönre, panamát panamára halmoznak. A csalás végül is kiderül, viszont annyian szerepelnek már benne a "márkás" nevek közül, hogy gondosan eltussolják a lopást, meggyőzik egymást, hogy tulajdonképpen nem is történt semmi. A darab színpadi építése, drámaisága, szigorú anyagkezelése arra mutat, hogy Gábor Andor levonta a tanulságot korábbi színpadi műveinek fogyatékosságairól. A drámai elemek itt szorosan a helyükön vannak, az expozíció tiszta és félreérthetetlen. Világos képet rajzol a szereplőkről: lent az adósságokba keveredett nagyravágyó kispolgári család, fent a főispán, polgármester, rendőrkapitány, bank- és takarék igazgató; háttérben a velük egy húron pendülő hivatali bürokrácia. Teljes társadalmi körkép. A cselekmény igazolja, hogy csupán egy dolog számít: a pénz; jog, emberség, barátság, szerelem egyaránt háttérbe szorul vele szemben. A Dollárpapa a magyar polgári szatíra értékes eredménye, s bemutatása alkalmából (1917-ben) akkor ritka szériában egymás után hetvenszer adták elő. Joggal állapíthatjuk meg, hogy nemzeti drámatermésünk klasszikus darabját a színházak méltatlanul mellőzik repertoárjaikból. Gábor Andor személyes magatartása az első világháború kezdetétől pacifista. Erre sok bizonyítékot találunk az életműben: jeleneteket, verseket, tárcákat, novellákat, sőt első regénye (Untauglich úr) is a háború pacifista bírálatát mutatja. A háborút betegségnek tartja, az emberiség veszedelmes kórságának, aminek meg kell találni az ellenszerét, mint a pestisnek. A reakciós politika és a háború közötti összefüggést nem ismeri fel. Hangulata pesszimista ezidőben; látja az egyéni tragédia28