Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986
sérletezett, hogy méltó komponistákkal (Nádor Jenő, Reinitz Béla, Szirmai Albert) sikert arasson. Gábor Andor szinte mindegyik kabarészínpadnak dolgozott - olykor fergeteges hatást érve el. Mi volt a titka? - kérdezték sokan. Az egyik kétségkívül az aktualitás. Az újságírói lendület hajtotta, hogy frissen, a pesti élet rezdüléseire figyelve írhasson. Ebből persze az is következett, hogy versezetei között sok volt a kérészéletű. De azokban az esetekben, amikor az akkori főváros legérdekesebb és legjellemzőbb alakjairól írt, nem maradt el a taps. Sanzonjaiban szinte körkép és kórkép bontakozott ki. Méghozzá nyers életszerűséggel. Köteteiben, valamint A Hét című lapban megjelent kupiéinak a témája a pesti középosztály. Arra figyelve szinte semmi nem kerülte el a figyelmét; szólt a pénztelenségről, a divatmajmolásról, sznobságról, a pesti aranyifjúról és a mániákkal teli úrihölgyekről. Oly módon írt, hogy kritikusai csak a "realizmus és józanság" fogalmaival beszélhettek róla. A kabarék, sanzonok, kuplék az első világháború végéig virágoztak. Talajuk a századeleji Budapest volt. Az ellenforradalmi rendszer teremtette légkörben sorvadásnak indultak. De Gábor Andor ekkor már Bécsben volt. A hajdani császári székhely sem volt már az a kedélyes város, amilyennek a "békebeli" időkből ismerték. Mégis lehetőséget adott a magyar szellemi emigrációnak, hogy megkísérelje folytatni azt, amit korábban elkezdett. Gábor Andor ezt úgy tette meg, hogy éles bírálat alá vette sanzonjait, szatíráit és csak azt vitte tovább, amit progresszívnek minősített. Ilyen értelemben nyilatkozott 1921-ben a Dollárpapáról . "A darab, melyen nagyon sokat lehetett nevet178