Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

színleltem, a nyitott fiókban kisbabáimat nézegettem, dédelgettem. A nagyapám rajtacsípett, kézenfogott, a babámmal együtt az ablakhoz vezetett és azt mondta: - Madus fiam,

x ha mégegyszer rajtakaplak, ezen az ablakon fogom a babáidat kirepíteni. - Keményen nézett a szemembe, és tudtam, nem tréfál. így hát jó tanuló lettem és a babáimat is megtarthattam. Ebéd után nagyapám lefeküdt egy kicsit szunyókálni, utána visszament dolgozni és csak vacsorára jött haza. Vacsora után közösen töltöttük ki az általa összeállított táblázatot, beszámoltam neki, hogy kitisztítottam az össze cipőt, segítettem nagymamának megteríteni és leszedni az asztalt, eltörülgetni az edényeket, rendbe tettem a szobájában az én kis sarkomat, összesöpörtem a konyhát, megcsináltam a leckémet - és nem feleseltem vissza Olicskának. Ilyenkor csupa pluszokkal telt meg az aznapi oszlop. Voltak ott bizony más napokon mínuszok is. Nagyapámnak csak rám kellett néznie, nem csillogott kedvesen, huncutul a szeme, elszégyelltem magam, és a mosolyáért egy pár napig megint elvégeztem rendesen a rámszabott kis feladatokat. Szombatonként nagyapámmal villamosra ültünk, és jó nagyokat utaztunk a város különböző részeibe, mindig más irányban. Néha teli hátizsákkal indultunk, de üressel érkeztünk vissza, valamiért mindig ilyenkor ment a postahivatalra, csak később tudtam meg, hogy a híres Gábor Andor-szeretetcsomagokat adtuk fel ilyenkor a különböző barátoknak, ismerősöknek, akik nem önszántukból, Moszkván kívül, esetlegesen Szibériában találták magukat. Az orosz írók közül az említett Ehrenburgon kívül nagyszüleim Fegyinről beszéltek nagy tisztelettel. Nagyanyám Gladkovval órákig el tudott beszélgetni. x Gábor Andor így becézte unokáját. - A szerk. 165