Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

Gábor Magda NAGYSZÜLEIM Nagyszüleimet, Gábor Andor írót és vibrálóan szépséges feleségét, Halpern Gábor Olga műfordítónőt 1940 telén ismertem meg. Franciaországból, koncentrációs táborból érkeztünk: édesanyám, Lucy (Olicska lánya első lengyel férjétől) és én a spanyol harcosok özvegyei és árvái csoportjában. Azon a szikrázóan hideg napon nagyapám kedvesen, bátorítóan mosolygott rám, kék szeme vastag szemüvege alatt huncut pajkossággal csillogott. Kézenfogott és így indultunk el első közös utunkra. Kezemet, úgy érzem, azóta sem engedte el. Amit ő az Évfordulóra című versében írt 1925. március 21-én a Tanácsköztársaságról, "Időben tőle egyre távolabb,/ lélekben hozzá egyre közelebb,/ emléke bennünk nemcsak megmarad,/ de nővé nő s mint óriás mered" - pontosan fejezi ki, amit én iránta érzek. Nagyszüleim Moszkvában, az írók Házában laktak a Lavrusenszkij prenlokban, a tizedik emeleten, a Tretyakov képtárral szemben. Egzotikusnak találtam ezt a furcsa világot, ahol csak nagyszüleim, édesanyám és egy Hja Ehrenburg nevű bácsi és Irina nevű, csodálatosan megindító lánya beszéltek franciául. No meg úgy emlékszem, Lukács Gyuri bácsi is. A többiek számomra és édesanyám számára érthetetlen oroszt és nekem még idegenebb németet beszéltek. Édesanyámnak kórházba kellett mennie műtétre, így nagyszüleimmel maradtam. Esténként rázott a hideg, nagyapám ölében tartott takaróba csavarva. Kiderült, hogy enyhe, épp csak kezdődő tuberkulózisom volt. Anyukámat és engem gyorsan talpra állított a jó kórházi kezelés és nagymamám 162