Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

remek főztje, a szerető, nyugodt, derűs környezet. Nyáron már az orosz gyerekektől tanulgattam egy pár szót az írók gyerekeinek üdülőházában. Az idillnek 1941. június 22-én lett vége. Ekkor támadta meg Hitler Németországa a Szovjetuniót is. Légiriadók következtek, a város teljes elsötétítése, az éjszakai pincébe vonulások, a bizonytalanság, a férfiak hadseregbe vonultak, majd jött az evakuálás. Nagyszüleim az írókkal Taskentbe, édesanyám, a kormánynak tolmácsolva hét nyelven, Kujbisevbe, én, az írók gyerekeinek csoportjával Csisztopolba kerültem. így telt el körülbelül egy év. Egy ideig még nem beszéltem oroszul, de már nem beszélhettem franciául. Édesanyám a Vörös Hadsereggel vonult tolmácsként, én pedig Taskentbe kerültem a nagyszüleimhez és a nagyapám tanított újból franciára. Taskent akkor kertváros volt, kis házacskákkal, csodálatosan illatos virágok nyíltak, hajladoztak és hervadtak a hőségben. A lányok színes pantallóban, afölött áttört színű ruhákban jártak, gyönyörű hosszú fekete hajuk sok vékony copfba fonva. A fiatal férfiak mind a hadseregben voltak, így csak idősebb férfiakat láttunk, tübitéket hordtak és kaftanokat. A tevék méltóságosan lépkedtek az úton és a piacon sok zöldség tarkállott. Ez volt maga a mennyország a Csisztopolban - a Kazanyban és Kujbisevben töltött keserves hideg tél után. Nagyszüleim Lukács Györggyel és Gertrúddal, az oly bölcs, derűs és kiegyensúlyozott emberpárral osztozkodtak a lakásban. Sokszor járogattunk át egymáshoz ebédre vagy vacsorára. Lukácsok szobájának egyik sarkában állt egy alacsony kettős ágy, szőnyeggel letakarva, rajta sok párnával. Ezeket mindig megcso163