Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

"Ha reggelente megjelent a szerkesztőségben hófehér hajával vidáman, mosolygósan, mindig telve energiával - olvasható a Ludas Matyi szerkesztőségi nekrológjában, 1953. januárjában -, egyszerre mindenütt felpezsdült az élet. "Itt van Gábor Andor" - hangzott fel a folyosón, sietős léptek hangzottak, ajtók csapódtak, a szobák megteltek eleven élettel. "Hol van Gábor Andor?" - kérdezte valaki egy kéziratcsomóval a kezében, hogy tanácsot kérjen tőle. A saját szobájában lehetett a legnehezebben megtalálni. Sorra látogatta a szerkesztőség helyiségeit, elbeszélgetett az írókkal, megállt a rajzolók háta mögött és nagy szeretettel hajolt munkájuk fölé. Ha valami szépet és jót látott, az igazi művész bensőséges, mély öröme derült fel az arcán. "Látod, fiam, ez jó. Ez a te stílusod, miért térsz el tőle?" - szólt, majd továbblépett... Ha valami nem tetszett neki, kedves, csúfondáros mosoly jelent meg az ajka szögletében. Csendesen, türelmesen vitatkozott, szeliden érvelt, örült, ha sikerült valakit meggyőznie, de annak is éppen úgy örült, ha őt győzték meg..." 5. Kedves, szeretetreméltó, türelmes emberként jellemzik barátai, ismerősei, írótársai. A fiatalkori bohémból, a férfikori harcos és haragos pamfletíróból türelmes, bölcs, az emberi értékeket gyűjtő és megbecsülő egyéniséggé vált. Tabi László visszaemlékezése szerint jovális, kedélyes személyiség volt, szerkesztőként azonban igényesség, komolyság jellemezte. Lukács György - ugyancsak barátként - úgy jellemezte egyik interjújában Gábor Andort, hogy "...ritka tisztességes ember volt..." 6. 151