Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986
nista sajtójában, a kassai és a bukaresti Munkásb an, továbbá a New-York-i Új Elóréb en jelentek meg bécsi éveinek további írásai és itt tette közzé az októbrista emigráció vezérét bíráló cikksorozatát - néhány darabja könyvalakban is megjelent És itt jön Jászi Oszkár, aki megeszi Marxot és Lenint címmel, 1924-ben. A forradalmat előkészítő, de azzal lépést tartani nem tudó s így passzivitásba, majd az ellenforradalom táborába sodródó polgári radikálisról adott klasszikus elemzése ma is iskolapélda - lehetne, ha tankönyvkiadóink érdemeinek megfelelően foglalkoznának Gábor Andorral. Az író, akit a horthysta diplomácia követelésére többször is kiutasítottak Bécsből, 1925 nyarán a délfrancia bányavidéken végzett eredményes agitációskörútja hatására azt tervezte, hogy illegálisan "magyar-Amerikába" utazik, ám a pártvezetésnek más terve volt vele. Berlinbe küldték, ahol a kommunista sajtó - Die Rothe Fahne , Likskurve , stb. - munkatársa, majd Lenin nővérének kérésére a Pravda tudósítója lett. (Tudósítóként legalább annyit utazott, mint Hja Ehrenburg, azzal a többlettel, hogy - a német kommunista párt tagjaként - maga is agitált, előadásokat tartott és sztrájkot szervezett; tehát ott folytatta, ahol Lensben kényszerűen abbahagyta.). Német nyelvű riportjai nem tartoznak szorosan vett témámhoz, önként kívánkozik azonban a párhuzam Fábry Zoltánnal, aki stószi magányában írt sajtó- és könyvszemléivel vállalt frontot a fazizmus németországi térhódítása ellen, míg Gábor Andor a helyszínen tette ugyanazt. Feledhetetlen kép a Berlini levelek utolsó riportja a weimari Goethe-házban vihogó copfos csitrikről, akik fasiszta köszöntéssel üdvözlik a színházból kilépő, Goethe-póz138
