Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

ke legtipikusabb pesti íróinknak. A pályatársak közül Heltai Jenőt, Karinthy Frigyest említhetném, de méginkább Molnár Ferencet, aki Gábor Andorhoz hasonlóan, bár más indítékból, élete javát szeretett városától távol kényszerült tölteni. A Pesti sirámokban egyszemélyes Városszépítő Bizottságként feltérképezi Budapestet, amely "nem szíve ennek az országnak, nem vérkeringési központja, inkább daganata, lázas kinövése, ahová nem szabályosan, hanem gyulladásos gyorsasággal és betegesen özönlik a vér." Szándéka, írja cikksorozata bevezetőjében, nemesen egyszerű: "magam és velem együtt még félmillió felnőtt magyar jól, olcsón s kellemesen akarunk élni Budapesten..." Egy szál tollal nekiront a panamáző polgármesternek, Bárczy Istvánnak és Hűvös Ivánnak, aki családi vállalkozásként kezeli a városi villamosvasutat, továbbá Heltai Ferencnek, a gázgyár teljhatalmú urának. Szarkasztikus iróniája, mely élete végéig jellemzője, már itt jelentkezik. Említsük meg egy javaslatát, melynek megvalósulását meg sem érhette: aluljárót ajánlott a Keleti Pályaudvar elé. Metrót javasol a tömegközlekedés (!) enyhítésére, egységes autótaxi-díjszabást, a házmesterkedés megoldását, ésszerű idegenforgalmat; hogy csak a címszavak némelyikét soroljam, Külön "slrámot" szèntsl a város már akkor is kisszámú s mindinkább beépülő parkjainak, köztük a Városligetnek, ahol a kereskedősegédi és bankfiúi aranyifjúság "hej-hajzsíros életkedvét és poshadt humorát" szellőzteti. Két évvel később, még a világháború kitörése előtt Mit ültö

k a kávéházban? címmel folytatódik a leltár. Tollhegyre kerül a kávéház, mozi, a telefon (és a telefonvicc!), a villamos (kalauzzal és blicceléssel), a hivatalnok, a lóverseny (doppingolt 135