Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

tudat, élet és halál, vágy és beteljesülés stb/ kérdésekről. A költő egyéniségéből alig akar mutatni valamit, személyes gondja eltörpül a gondolat mellett, melyért kiáll. A klasszicizmussal szemben egyik erőssége volt az újabb lírának, hogy a költő minden egyéni sajátosságát átmentette a versekbe. E versek írója ebben a tekintetben tartózkodó. Néhány tételesen megszövegezett gondolat formába öntése emlékeztet Reviczky merevebb verselésére (

Schopenhauer olvasása közben

)...A jelenkori magyar költészet jórészt impresszionista és szimbolista ösvényen jár, szereti a kifejezésben a határozatlant, melyről Verlaine beszél, azta tétovaságot, mely a gondolatot talán elködösíti, de ugyanakkor sejtelmesebbé, forróbb, jelképesebbé teszi az érzést. Gábor Andor a kifejezésnek erről a módjáról eleve lemond...Vannak verstémái. Sokszor még alkalmazza - sikerült újszerűséggel - a régi költők egyik hatáseszközét, a csattanót is... "

Kosztolányi észrevette azt is, hogy Gábor Andor minden verstárgyát prózaian és költőien is megragadja. Minél elvontabb a téma, annál érzékibben zeng a vers, annál bujábbak ütemei és rímei. Nem régifajta bölcseimi verseket írt, de élményeket, egy keserű lélek belső élményeit. "Egy 33 éves, okos, tépelődő pesti ember arca rakódik össze verseiből, aki nem eszményíti magát a régi költők módjára, inkább a gyarlóságot hangsúlyozza és túl az első fiatalságán szelíd és szerény öngúnnyal nézi önmagát és a világot..." A kötet a régiességével újszerű, gondolati és formai konzervativizmusával meglepő. Üde visszahatás azokkal szemben, kik az újkori líra színeivel és szavaival visszaéltek. Ismét Kosztolányit idézve: "Ellenmérge azoknak a bódító és tündöklő mérgeknek, melyeket az impresszionizmus és a szimbolizmus teremnek." 112