Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

verései után - valójában nem gyötri meg Micát: a vaskos naturában hempergő testnek és a tiszta magasságokban szárnyaló léleknek a dualizmusa - úgy tűnik - nem minősíthető az ember természetellenes állapotának. Inkább olyan kétfajta állapot, irányultság ez, amely egyszerre van jelen a tudatban és az ösztönökben, és az emberi psziché két szélső pólusán elhelyezkedve nem vív feltétlenül harcot egymással, hanem inkább kiegészíti egymást, előkészítve az emberi lelket a szintézisre, az igazi társban feloldódó szerelemre. Ez a szintézis azonban még egy kicsit odébb van Mica életében. Hogy a kiszolgáltatottságtól megszabaduljon, az újszerűbb, rafináltabb operettmuzsikát komponáló zeneszerzővel, Lengyel Fricivel köt kapcsolatot. Valójában Mica nem attól a kiszolgáltatottságtól akar megszabadulni, âmely a saját testének, érzékeinek hú alattvalójává teszi őt, hanem a színész Kuliffay nyomasztó és megalázó fölénye elől akar menekülni. S ez sikerül is azzal, hogy a "ragaszkodó, szolgálatkész, józan" fiú alakjára "fölgerjedésének trópusi indáit" most már következmény nélkül ráfonhatta, vagyis a zeneszerzőt az író metaforájával - "magába szívta, hogy hirtelen orvosságnak használja föl." A regény másik szála az esztéta Sámson Lászlónak a művészet és a lét értelmét, az esztétikum lényegét kereső útja; a két szál - Mica és Sámson élete - csak lazán érintkezik kezdetben, a két életút majdnem elsiklik egymás mellett, hogy aztán ez az egymáshoz illő emberpár végül mégis rövid, tragikus szerelemben forrjon össze. A reáliskola bornirt légkörében tanító Sámsont már a regény kezdetén egyre több kétely keríti be. Látja, hogy a középiskolai tanítás, amely az ismeretek felesleges halmazát 103