Együd Árpád: Kaposváron megverték a rézdobot • Száz somogyi népdal, 1981

ban szereplő sportjátékokhoz, hiszen a fogócskák, kergetők, forgó, bújó stb. játékok, valamint a lityázások, métafélék, csülközések, várjátékok minden sporthoz szükséges alapkészségek, adottságok fejlesztését nagyban segítették. Gyakran hangzik el a népi játékokban járatlanok szájából, hogy egy letűnt életforma teremtette „primitív" alkotások ma már nem elégítik ki a mai modern (gyakran viszont erőltetetten kényszerített) sportokhoz szokott fiatalság igényeit. Ez természetesen nem igaz, és inkább a játékok lényegének nemismeréséből eredő megnyilatkozásnak tudhatók be az efféle tévedések. (Javasoljuk e téren való ismeretek bővítését, ill. továbbképzéseket!) - E kis füzet egyébként azt is céljául tűzte ki, hogy egyelőre folklór jellegű anyagával legyen segítségére az érdeklődő nevelőknek, de bárkinek is, aki kezdi felismerni a játék, a dal, a szokás mai életben is igen jelentős szerepét, nevelő erejét. Nyugodtan állíthatjuk tehát, hogy a játékos nevelés pedagógiai értéke afféle szellemi tápláléka lehet mind az ifjúságnak, mind a magasabb korosztálybéliek számára. Ez különösen vonatkozik a városi életviszonyok között élőkre, akik fizikai fejlődésben ugyan túlnövekedtek a régebbi hasonló korosztályokhoz képest, de kondicionálisan messze elmaradnak az általános edzettség tekintetében. Éppen a játéknak ezt a formáló, fejlődést biztosító hatását hagynók ki nevelési tényezőink közül? - Bűn lenne! Mintha lemondana a ,,homo ludens" arról, ami ősidőktől fogva szerves részét képezte a „homo sapiens" emberréformálásának!? Tévedés az az állítás, hogy a népiség ellentmond a modernségnek (csak a tudatlan, vagy a rosszindulatú emberek fejében). Ez természetesen nem így van sem a nevelés területén, sem a művészetekben, tudományokban, csak meg kell találni azon tényezőket és módokat, alkalmazási formákat és értelmezéseket, amelyek alkalmassá teszik a hagyományt (tehát a történelem egy darabját) arra, hogy korunk életének szebbé, eredményesebbé tételét jelenthessék. A játék, a tánc, a dal, rítus stb. mindig is elválaszthatatlan része volt az ún. szinkretikus kultúráktól kezdve napjainkig. Éppen ezért kell megtalálnunk annak lehetőségét, hogy mit hogyan, s kinek alkalmazunk ebből a kifogyhatatlan tárházból a mai korszerű nevelés számára. Az egykori népéletből merített sokféle anyagunknak csupán egy kis töredékét adhatjuk most közre; csak éljenek vele mindazok, akiket illet! Ne tűnjék túlzásnak, hogy egy kissé többet foglalkoztunk a játékok jelentőségével, hiszen ezen az alapműveltségi fundamentumon nyugszik sokminden a jövő közművelés számára is. Ez az a lehetőség, amikor szórakozva-művelődve sajátíthatunk el olyan társadalmilag lényeges motívumokat, amelyek később gazdagon profitálódhatnak az össznépi kultúra szempontjából is. Fogékonyabbá, érzelmileg, értelmileg (ha tetszik ideológiailag) sokoldalúbbá tehetjük fiataljainkat a további művészetek, tudományok, s egyáltalán minden művelődéskor iránt. Bővebb „tanulmány ízű" sorainkkal nem terheljük tovább olvasóinkat (annál is inkább, mert készülőben van több olyan tanulmányunk, melyek a fent említettekkel kapcsolatosak), ezért gyakorlati szempontból hasznosabb tanácsokat kívánunk adni. Mint már írtam, ez a kiadvány egy kis ízelítőt-ízesítőt kíván adni mind a nevelőknek, mind az érdeklődőknek. Hadd jegyezzem meg, hogy ez a „tiszta forrásból" való merítés nem jelenti azt, hogy a közölt anyagainkkai ne lehessen szabadon bánnia a nevelőknek (természetesen egy-egy műfaj szabta lehetőségen belül). Ha pl. egy iskolai csoportot, egyéb együttest fel akarunk készíteni színpadi bemutatóra, bátran alkalmazhatók a többféle játékok egy keretműsorban. Hasonlót javaso%