Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980
M. Kerékgyártó Adrien: A somogyi vászonöltözet „egy pár” ruhái (a vászoning, -pendely, -gatya típusai és elterjedésük)
emeli, hogy ünnepre bodorujjú fodros ing járta, aminek a nyaka körül finora gyolcsból való csipkés-fodros smizli futott. Az alját a kötény madzagjával kötötték le. Az az ingfajta - tekintetbe véve, hogy a Balaton környékéről van szó - vállbaráncolt lehetett. A visszaemlékezések szerint bokáig érő, végig redezett fehér vászon péntő illett a vászon ümöghöz. Majd a német betelepülők hatására: a) a péntőről a redezés lemarad, sima alsószoknyává válik; b) az eddigi rövid ing meghosszabbodott; c) a köcöle, vagyis a színes szoknya-pruszlik jön divatba, amiről maguk is tudták, hogy „nem idevalósi"; d) a fehér vászonkötényt felváltotta a fekete bolti anyagból való. 66 Bátky Zsigmond 1911-ben jegyzi fel, 6 ' hogy Garay Ákos festőművésztől egy teljesen fehérbe öltözött gyászoló öreg „csökli" asszony fényképét kapta ajándékba. (Vö. : Nagypénteki - sáfránnyal sárgított ünnepi - gyászöltözékben lévő nők. IX/I. tábla.) Garay közlése szerint az öregek ezt a ruhát, mely különben ünneplőjük is, többé nem vetik le, s egyben közli, hogy ugyanez a szokás él Rinyaszentkirályon is. A fehér gyászviselet meglétét Bátky a szomszédos délszlávoknál kimutatta, és arra a megállapításra jut, hogy ez a körülmény lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy a fehér gyász „a drávamelléki magyarságnál is a mai napig (1911) ránk öröklődött". Az eddig ismertetett viseleti adatok meglehetősen esetlegesen kerültek lejegyzésre. A rendszeres részletekre is kiterjedő viselettel foglalkozó gyűjtőmunka az 1920-30-as években indul meg, mikor Gönyey (Ébner) Sándor előbb egyedül, aztán Gönczi Ferenccel, majd a hozzácsatlakozó Szendrey Ákossal pásztázta végig a megye falvait. Ennek eredménye az első nagy összefoglaló tanulmány: Gönczinek a Somogyi gyermek с könyve, melynek a fényképfelvételeit nagyrészt Gönyey készítette. Ez az első munka, mely gyermeköltözettel foglalkozik. (Magyarral, némettel ós horváttal egyaránt.) A somogyi magyar leányka köténnyel viselt, hosszúingnek megfelelő mellesszoknyájáról 1 ' 8 és az ezt felváltó - félingnek is jelzett - dudor os vagy bokros ingéről és a f ászár ig érő rövidszoknyájáról itt olvasunk először. 69 Gönczi a külső-somogyi vállbaráncolt ingtípust, mint a magyar gyermek jellegzetes ingét ismerteti, amitől eltér a horvát leánykák szemléletesen leírt bő, lelógó ujjú rukáva-щ, vagyis a nyakbaráncolt inge. Gönczi felsőszoknya jelentéssel - a bikla elnevezést csak a horvátoknál használja. 70 A magyar fiúcskák a mellesszoknyát 5-7 éves korukban cserélik fel közönséges házivászonból vagy pamutvászonból való rövidingre, aminek az elejét fehér vagy piros fonállal hímezték ki. Ez az ing mindenkor a felnőtt férfiing kicsinyített mása volt. A kis gatya eleinte szűkebbre szabott, majd mind több szél anyagot varrnak bele. Még rödösre is szedik a gatyakötőnél. (Tehát nem teljesen végig.) Cseléd és pásztorember gyermekei kék színű gatyácskát kaptak. Ez a viselet az 1930-as években - mint azt Gönczi is megjegyzi - már mindenütt igen erősen kiveszőben volt. Gönyey és Szendrey Ákos az 1930-as, 40-es évek elején főként Belső-Somogyban járt. Adatközlőik is sok esetben azonosak, illetve a közlő szövegét ketten is lejegyezték. így természetesen az eredeti jegyzetekben sok az átfedés. Gönyey a viseletgyűjtésben gyakorlottabb, ezért a típus keresés során az ő adatait vettük elsősorban figyelembe. Adatait Szennán, Szilvásszentmártonban, Gigén, Csökölyben és Nagybajomban szedte össze. 71 A zselicségi Szennán s környékén a férfiak a gyűjtés idején már restellik felhúzni a rostos allú rödös gatyát. (Pedig volt az elrakottak közt olyan rangos 88
