Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

M. Kerékgyártó Adrien: A somogyi vászonöltözet „egy pár” ruhái (a vászoning, -pendely, -gatya típusai és elterjedésük)

is, ami pártájánál kisimítva a kis szennai szobának egyik falától a másikig ért; volt vagy 12-14 szeles is.) Körülbelül 80 cm hosszúra hagyták és illettel készítették. Az ingek közül az emberek már csak a vállbaráncolt ujjú, kézelős, lehajtott nyakú, mizlis mellű, vállfótos inget hordták. A vállfoltok elég nagyok és a nyaknál majd mindnek kis francijjája,

12 azaz válleresztöléke van- Már csak visszaemlékeztek az öreg Bognár István csökölyi kanászra, aki főként karácsony napjára 16 szeles gatyában, meg lebegő bő, sípujjú ingben ment templomba. (Nadrágot még nagy hidegben sem húzott.) - Szennán és környékén a nők két biklát: egy durvább alsót és egy finomabb felsőt vettek magukra. Az alsó rövidebb és szűkebb, hátul hasítékos. A felső annál hosszabb és elöl volt a hasítéka. A református nők szoknyája általában rövidebb volt a katolikusokénál és az elején, a kötény két felén, a korcba felcsípték, így a térdük szabadon maradt. A bikla derékövét bujtatéknak nevezték. Az idős nők sem igen hordták már rendszeresen a régi ruhadarabokat, de még megmutatták a nyakbaráncolt bukros ümögöt, aminek az eleje alig 35 cm hosszú. A derékrészt vastagabb vászonból, végig hasítottan varrták, a hosszú ujjait meg finom gyolcsból. Nyaknál, kézfejnél finoman ráncolták; az ujj-véget bugába (kézelő) fogták. Gönyey vázolt fel Csökölyből egy 6-8 szeles felső szödött péntölt, amihez a reformátusok elöl gombolható vászon, ujjatlan mellényt, puruszUt varrtak. Ezt melles péntölnek is hívták. A katolikusok csak jeles napokra vettek bokros inget, különben csak a szűkkujjút viselték; pruszlikot nem hordtak, de már sokan közülük réklit kötöttek be a szoknyába. A fenti gyűjtést szinte kiegészíti Imre Mária helyszíni gyűjtése 1964-ből. Ekkor már csak a 60 éven felüliek vették fel a vászon öltözetet. Ismerték és részben viselték is a régi szűkujjú alsó ümögöt, aminek a dereka Kéét kis szeélbü vót. De ismerték és emlékeztek a tusznis hosszúujjú ingre is. Ebben az időben már csak péntőü-től beszéltek (bikláról nem) ; az térdig érő volt, a felső bővebbet heét nyóc szébü varrták. Nem keményítették egyiket sem, hanem mikor a sokszoknya jött divatba, 5-6-ot is felvettek egymás fölé. A felsőknek a hasítékja két odalán, a hason volt a simája. Idővel volt aztán fodros vagy főső péntőü is, aminek az alla volt fodros, ez elfölötti sima rész volt a föle s a derékra került a melle. - Az öreg emberek hordtak már csak vállbaráncolt inget, aminek a dereka 3 szélből készült; az ing elejét kiligatták. Szélözs gatyát már emlékül tartogattak.

73 Az 1930-ais évek legvégén Raksányi Lajos rajztanár Csökölyön gyűjtött. (RRM A 1211) Itt emlékezet szerint 1914-ig jártak péntőben és szűk-, ill. bokros ujjú ingben köznap és vasárnap rendszeresen. Az I. világháború után már csak a szűkinget készítették házivászonból. Mikor pedig a színes kasmír szoknya viselésére tértek át, az alá négy péntölt is felvettek, de már csak a legalsó volt házivászonból. A péntő derékpántját lénzőnek említették. A gyűjtés idején itt még a bikla kifejezést is használták néha. - Fényképezéshez már csak a boltban vett, áttetsző anyagból varrt ujjú inget - amit különben a műkedvelő előadásokkot pruszlikhoz vettek fel - voltak hajlandók magukra venni, mert különben a szűkujjú réklit viselték. A gyűjtőnek még tudtak mutatni igazolhatóan 80-100 éves sáfrányos tuszlis ümögöt, aminek kesköny vot az ujja, kimetszették, megcsucsosétották és így varrták össze. - A férfiviselet darabjai közül eredeti háziszövésű lening és gatya már csak mutatóba akadt. 89