Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

M. Kerékgyártó Adrien: A somogyi vászonöltözet „egy pár” ruhái (a vászoning, -pendely, -gatya típusai és elterjedésük)

tátva az egyezésekre, a feltételezett egymásrahatásokra, bizonyos közeli kisugárzásokra, tekintet nélkül a szorosan vett megyehatárra. (4. kép térkép a jelzett falvakról.) Csorba József már a múlt század 50-es éveiben közli a tapasztalata szerint összetartozó falvak sorát.

48 Ebből megállapítható, hogy a megye viseletcsoportjai már akkor, mint kialakult egységek jelentkeztek. Hogy a hagyománytartó vidékeken karakterüket alig változtatták egészen a századfordulóig, azt az Ezredéves Kiállításra gyűjtött anyag bizonyította. Gönczi Ferenc évszázadunk első harmadában a Dombóvár-Kaposvár felezővonallal osztja északi és déli - külön karaktert mutató - részre Somogyot. Mi több kisebb egységben próbáljuk tárgyalni Somogy viseletét. A Dombóvár-Kaposvár-Nagykanizsa vasút és országút a viselet terén hol választ, hol öszszeköt. Az ettől délre eső zselici

49 magyar falvak, a Rinya menti - Csököly környéke - az eddig leginkább ismertetett terület - sok közös vonást őriz; az ettől délre eső magyar falvak a horvát községek közé ékelődve kissé eltérő jellegűek. A megye egész nyugati fele Nagykanizsa központú volt és - úgy tűnik - viseletbeli kapcsolatban volt Göcsej és Hetessel. A Kapóstól északra elterülő dombságon az Attala-Gölle-Büssü községcsoport, a Koppány-völgyi és a Balaton melléki csoportok tartozhattak a fejlődés során szorosabban össze. Ahogy nyugatra Dél-Zalával, úgy keletre Tolna és Dél-Baranyával találunk összecsengést. A múlt századból származó viseletre vonatkozó lejegyzések - sajnos ritkán jelölnek meg helyet. így például a Heinbucher-Bikessy

50 - különben igen értékes - képei között osak egy van, ami esetleg eligazítást adhat, ez az „Egy szolga és egy Szolgálóleány a Balaton mellett" с képe. Ez igazolja, hogy a Balaton környékén viselték munkára is a vállbaráncolt, fél alsókarig érő, alsó szélén pántba fogott inget. A vásznat sok helyen lehetett kékre festetni, mivel így az munkára alkalmasabb volt. Ezen a leányalakon is kékre festett vászonszoknya van. Csaplovics 1822-ben megjelent értekezésében csupán pár szavas férfiviseletre vonatkozó megjegyzést tesz: „A magyar alig takarja a köldökét be az ingivei",

51 amiből határozottan következtethetünk a derekatlan, illetve rövidderekú ing széles körű elterjedtségére. A. Kiss Sámuel (1822) csak rövid ideig tartózkodott Somogyban. (A helyet sajnos, nem említi.) Csak a férfi ruházatát érinti: „A Somogyi Magyar (a' köznépet értvén) . .. egyszerű mind élte módjára, mind ruházatjára nézve .. . ruházatja az alsó vagy fehér ruháján kívül nagyobb részént, télen által is csak láibli. . ,"

52 A szövegből kitűnik, hogy a nemes szemével néz, s ezért a fehérviselet „alsó" jelzőt; a láibli elnevezés említése világosan elárulja, hogy a németes-polgári viselet és az egyes ruhadarabok németes elnevezései és főként az osztrák gyárak anyagai már jó másfél századdal ezelőtt beszüremlettek a nép közé. Csorba lejegyzése a múlt század derekáról - a mi esetünkben - csak anynyiban értékes, hogy a hosszúümögről azt hangsúlyozza, hogy „főképp a Dráva felé" viselték.

53 Feltehetően azért tűnt fel neki, mert másutt alig, vagy - tudomása szerint - egyáltalán nem viselték. Pontos leírását a horvát hosszúingnek 80 év múlva Gönczinél találjuk meg:

54 hátulgombolós, madzaggal vagy gombbal záródó mellény-részhez szoknyát varrtak, a derekán vendégszegélybe húzott fűzővel erősítették teshez. Neve rubaĉka vagy popiĉa volt. Elölgombolós hasonmását Gönyey-Szendrey jegyzi le Csökölyben,

55 Szennán. Ide a zselici német fal83