Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

M. Kerékgyártó Adrien: A somogyi vászonöltözet „egy pár” ruhái (a vászoning, -pendely, -gatya típusai és elterjedésük)

A somogyi férfiak az ingek fent ismertetett két típusát hamarabb levetették, mint az asszonyok a magukét. A borjúszájú már a századfordulón is elsősorban a pásztorok öltözetében őrződött meg. A falusi férfiaknak vállbaráncolt, vállfoltos új inget már az I. világháború idején sem varrtak az asszonyok. A régi hímzett ingeket - ha jó volt - eladták, ha vásott volt, hétköznapra elviselték. Az áttérés a városi-polgári, illetve a konfekció kínálta viseletre nem történt olyan léptetve, mint az a női ruhadarabok változtatásánál megfigyelhető. A 30-40-es években már mindenütt csak gyári anyagból varrtak, s abból már olyan ingeket szabtak, amiknek vállrésze van. A gatya A gatyának egy típusa volt ismeretes Somogyban, aminek két változatát viselték: dolgozónapra való, durvább vászonból varrt komisz, vagy fekete gatyát, és az innepön^ hordott finom (helyenként) lenes vászonból valót. Minden gatyára egyaránt jellemző: a gatyaszárakat szabás nélküli, simán egymás mellé varrt vászonszelekből állítják össze; a két szárat a hasi- és hátrészen - körülbelül a teljes hosszúság 1/4-én varrják egymáshoz; ide állítják be a nagy négyzetes, pálha jellegű, illetet, azaz ülepet. A gatya felső szélén vagy két ujjnyi anyagot a gatya színére fordítanak ki, s visszaszegik; ez adja a gatya peremét, a madzagházat. (Ennek a részére szabáskor vagy három ujjnyit számítanak a gatya hosszához.) A gatyának hasítéka nincs; a varrás során a szárakat nem ráncolják. A két gatyafajta közt nemcsak az anyag minőségében, de a felhasznált anyag mennyiségében is eltérés volt. A komisz gatya száraihoz legfeljebb 3-4 szél anyagot számítottak, míg a bő, ünnepihez általában 6-8 szelet. Ezeken az ünnepieken az ülep beillesztésével együtt még egy keskeny szárbővítést is bevarrtak (3/15. kép) amihez - az üleppel együtt - éppen még fél szél volt szükséges, rendszerint durvább vászonból. A bő gatyát mosás után leszödték ráncba, s így vált belőle rödös gatya. A durvább bővítő részt nem szedték ráncba. A hitelesen legrégebbi

45 (körülbelül 100 éves) csökölyi gatyák szálszámolásos hímzéssel készítettek, rojtosak, kézzel varrottak. A múlt század végéről jónéhány helyről származó bőgatya került be a gyűjteményekbe, de a dolgozó napiakból alig, egyrészt mert azokat gazdájuk, majdhogynem mosás nélkül addig hordta, míg el nem szakadt, másrészt mivel díszítetlenek voltak. A múlt század második felében vidékenként változott a gatya hossza, bősége, anyaga aszerint, hogy milyen volt a módja, mit írt elő a helyi szokás, mikor és milyen szélességű gyári anyag váltotta fel a házivásznat. (A gatyaszár bőségét nemcsak a szelek száma, hanem a különböző anyagszélességek is befolyásolták.) Találunk a gyűjteményekben 10-12 szeleset,

46 sőt a feljegyzésekben még 16 szeleset is.

47 A gatyaszár szélére — elsősorban a pásztoremberekére - dupla rojtozást készítettek az asszonyok, sőt volt a szálvonás felett szálszámolásos fehér laposhím is egynémelyiken. Adatok a viseletdarabok elterjedéséhez Ügy tűnik, akkor járunk el helyesen, ha az egyes darabok tipizálása után bizonyos község-csoportok viseletének közös jegyeivel is foglalkozunk, rámu82