Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

M. Kerékgyártó Adrien: A somogyi vászonöltözet „egy pár” ruhái (a vászoning, -pendely, -gatya típusai és elterjedésük)

Aurélnak 1951-ben tartott, a Rippl-Rónai Múzeumot megnyitó beszédében.. Ez alkalommal emlékezett meg arról, hogy Rippl-Rónai Ödön „Fillérekért vett öreg cserepeket, hímzéseket, vitt fel Pestre a festőknek, hogy értük legalább egy kis vázlatot kapjon." Bernáth kiemeli, hogy a múzeumok, gyűjtemények első vezetői „a maguk módján hősök voltak", akik magukra maradtak. Gönczi Ferencre emlékezve elismeri, hogy kiváló szakember „túltengő szakmai sovinizmussal. A néprajzos főleg a hímzést, faragást, halászati tárgyakat tette közszemlére... és inkább szerény nyugdíjából csipett le egy darabot, ha netán egy vételre érdemes tárgy akadt" és a pénztárban pénz nem volt.

3 Mi hálával gondolunk Gönczire és az őt követő Takáts Gyula „sovonizmusára", mert ennek köszönhető, hogy az 1951-ben megnyíló állandó kiállításon a képzőművészeti, régészeti, várostörténeti anyag mellett már négy néprajzi témakörből is állíthatott ki a múzeum értékes darabokat.

4 Az anyag azóta is bővült, főként mióta Knézy Judit személyében néprajzos muzeológust is kapott a múzeum. Azonban a hagyományos viseletdarabok ma már mind ritkábban kutathatók fel, sőt sok esetben már le is késtünk gyűjtésükről. A Rippl-Rónai Múzeum tárgyi anyagán kívül - kiegészítésként - felhasználtuk az adattárakban őrzött, a már nyomtatásban megjelent idevágó adatokat is, a Néprajzi Múzeum által kibocsátott vászonneműkkel foglalkozó kérdőívekre adott somogyi válaszokat, valamint saját helyszíni gyűjtéseinket. A Néprajzi Múzeum gyűjteményanyagának egyes darabjait csak néhány egyeztetésnél vettük igénybe.

5 A formaváltozások kutatása során a régi írott források és képek közül viszonylag keveset tudtunk érdemben felhasználni, mivel sok szövegben még egyegy jellemző jelző sem utal egyértelműen a viseletdarab formai megjelenésére, illetve a rajzokon, képeken sokszor egy-egy vonal sem rögzíti a viseletdarab szabását.

6 Habár Somogy megye területe több földrajzi tájra osztható fel,

7 anyagunkat a típusmegállapítás során mégsem tárgyaljuk ezek szerint, hanem bizonyos falucsoportokra szétbontva, egyrészt mert - úgy érezzük, hogy - anyagunk arra még nem elégséges, másrészt azt állapíthatjuk meg, hogy itt is, mint az ország más részén, az etnikai határok nem esnek egybe a földrajziakkal és természetesen a megyehatárokkal sem. Gönczi Ferenc azt írja 1937-ben; „...az eddigi megállapítások szerint Somogy megye magyarsága két néprajzi típusra osztható: a megye déli részére, ahol az ősinek tartható magyarság nagyrészt református és a megye északi részén lakó, jórészt a török uralom megszűnte után ide települt s megmagyarosodott népre." Körülbelüli határnak a Dombóvár-Kaposvár vasútvonalat és a Kaposvárról Nagykanizsára vivő országutat jelöli meg.

8 Somogy megye történetéből csupán néhány olyan mozzanatot emelünk ki, mely képet fest a XVIII-XIX. századi Somogy népéről, annak gazdasági-társadalmi-történeti fejlődéséről; rámutatunk azokra a tényezőkre, melyek szerepet játszottak, illetve játszhattak egy-egy tájék viseletalakulásában, sőt determinálták azt. A török időkben vagy 300 falu néptelenedett el, de viszonylag több megmaradt a kuriális nemesi falvak közül. A török kiűzése után néhány faluba horvát, német, szlovén telepesek kerültek, zsidók is nagy számmal, sőt nem-egyesült görög kalmárok is, akik Apáti Kis Sámuel szavaival élve, csak „úgy szakadoztak 62