Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

Kerecsényi Edit: 100 év népi lakáskultúrájának alakulása Csurgón

A padlásra csaknem mindig a pitarból jutottak fel létrán. Néhány padlásdeszkát kiemeltek e célból, melyeket aztán a helyükre (lehetett csúsztatni. Itt is rudak lógtak a kokasülőkön. Azokra akasztották a konyha feletti füstjáratban a húsfélét, ide rakták fel száradni a szappant, másutt „avétt" vászonzacskókban különféle terményeket, magokat, hagymát, fokhagymát, fűszer- és gyógynövényeket tartottak ugyanitt. A gondosan lesározott padláson teregették szét a hagymát, diót. Szalmából kötött vagy fatörzsből vájt tárolókban babot, hajdinát, aszalt gyümölcsöt tartottak. Itt volt a helye a használaton kívüli kisebb fonószövő szerszámoknak, törekrostának, vendégséges, disznóöléses cserépedényeknek és mindannak, amire pillanatnyilag ugyan nem volt szükség, de amit gondos előrelátással mégis megőriztek: pl. csizmaszár, használt lábbeli, hitvány kasza, sarló, különféle vasalkatrészek, szíjak, szerszámnyélnek valló fa, gereblyefog stb. A pitvaron játszottak a kisebb gyermekek, hogy anyjuk, nagyanyjuk szeme mindig rajtuk lehessen. Itt szárogatták a babot, aszalták a gyümölcsöt, a gombát. Es®s időben a gazda is ideállította faragószékét, a szijószéket. A szoba, konyha ajtajához ágseprűt támasztottak, azzal zavarták el az okvetlenkedő baromfit. Gyakran állt a pitvarban a konyha ajtajával szemben két szeglábhoz rögzítve a sajtáros is. (II/I. tábla.) A mai ember el sem tudja képzelni, milyen nehéz volt a régi idők asszonyának élete a füstöskonyhás házban - s még aztán is néhány évtizedig. Télen-nyáron hajnalban kelt, későn feküdt. A családban szigorú munkamegosztás uralkodott. A munkabíró fiatalabb asszonyok, lányok végezték a legnehezebb munkát: ők dolgoztak a mezőn, a szőlőben, a kertben, s ők gondozták a jószágot. Nap mint nap hordták a vizet. Évről-évre javították, „sározták" a házat, kívül-belül meszelték. A kinti munka végeztével kezdetét vette a kender és a len megmunkálásának összetett, sokfázisú folyamata: a fonás, a gombolyítás, a párolás, a szövés majd a varrás. A múlt század nyolcvanas éveiig varrógép nem volt Csurgón, tehát kézzel varrták az inget, a gatyát, a péntőt, a szoknyát. Az ünnepi darabokat gonddal ki is hímezték. Keserves munkát jelentett a sok nehéz vászonruha mosása, párolása, mángorlása is. Házilag, maguk koptatták a hajdinát, törték mozsárban a mákot, a diót, a paprikát. Gyümölcsöt aszaltak, gyógynövényt gyűjtöttek, gombát szárogattak. A fiatalabb menyecskéknek csak a munka jutott osztályrészül, de szavuk nem volt a merev családi hierarchiában. Gyermekeiket is az anyós, a gazdaaszezony nevelte, gyakran még betegségükben is ő ápolta őket. A gazdaasszonynak ugyan viszonylag jó dolga volt, de ő is szakadásig, erején felül dolgozott még öreg korában is. Félt kiadni kezéből a főzőkanalat, mert a régi feudális jellegű társadalomban a dolgozni nem bíró öregnek nem volt többé becsülete. Örülhetett, ha eleget kapott enni. Csurgó népi építkezésébe az 1870-es évek hoztak nagyobb változást. A vasúti hálózatba bekapcsolt, járási székhellyé vált nagyközség gyors fejlődésnek indult. A gimnázium mellett még 1869-ben tanítóképző intézet is létesült, de jelen dolgozat szempontjából figyelemre méltóbb az, hogy az uradalom támogatásával 1874-ben megalakult az Önkéntes Tűzoltó Egyesület,

10 melynek feladatát a gyakori tűzesetek ölleni védelem megszervezése képezte. Ez időtől szigorúan tiltották a zsúpfedeles házak építését, szorgalmazták a zsúptetők lebontását és a házak átcserepezését. Ám, mint a későbbiekben látni fogjuk, a rendelkézé26