Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980
Szuhay Péter: Kísérlet Dráva menti történeti csoportok meghatározására
lehettek, anyagilag olyan szinten álltak, hogy egy újfajta paraszti ízlést hozhattak létre (VII/I. tábla). A horvát falvak ugyanakkor egy régies technika mellett maradnak meg, és legszembetűnőbb a füstöskonyha hosszú ideig való megmaradása. Ebben is egy erős elmaradottságot látunk és ezt az archaikusságot nevezzük konzervativizmusnak. Egy új modell adva volt, ismeretesek voltak az alternatívák, de a közösség a régiesebbet, abban az időszakban, saját rendszerén belül a hagyományosat választotta. Az oszlopos házak építésének gyakorlata egyszerre szűnhetett meg, csak a folytatás volt különböző. Míg a protestáns falvakban egy merőben új forma jött létre, aminek csak részei figyelhetők meg a horvát falvakban (közvetlenül abban az időben az alaprajz, néhány évtized múlva az anyag és technika, a füsttelenítés pedig soha), addig itt egy új típus, az előzőhöz nagyban hasonló jelenti mindössze a változást. Az öltözködés és építkezés vázlatos, néhány soros ismertetése, mindössze egy-két különbség egybevetése után, a folklorisztika egyéb területeire is elkalandozunk, hogy a századfordulói horvát társadalom kultúráját további adatokkal jellemezzük, olyanokkal, melyek vélt megkülönböztetői és kiemelői e társadalomnak. Az ismétlésektől és felsorolásoktól felmentve érezzük magunkat; azaz mindazoktól, amelyek a magyar folklorisztikából ismertek, és a magyar, különösen a ' protestáns falvak folklórját, valamint annak stílusát, kultúrájának mintáit nem ismertetjük. Itt, és a továbbiakban főleg a horvát falvakról lesz szó, a folklór ^magyar nyelvű"-vé válásáról, és a falvak nyelvváltásáról. 95 A mai 70-80 évesek generációja (a még életben levő néhány ember) igen kevés sajátosan horvátnak nevezhető szövegfolklór alkotást ismer. Ez az a generáció, amely a legtöbb változást élte meg, és amely talán a legtöbbet változtatott kultúrája arculatán. Ez a generáció volt az első, amelyik már jobban megtanult magyarul, mint horvátul, akikkel a szüleik - a falvakban először - ha tudtak magyarul, úgy, és nem horvátul beszéltek. Ez az a generáció, aki néhány községben pl. már éppen nem vett részt a Szent-Iván napi tűzgyújtáson, ezen a legnevezetesebbnek tartott délszláv ünnepségen. Június 24. körül van a nyári napforduló és egyben ezen a napon emlékeznek meg a katolikusok Keresztelő Szent János születéséről. A horvátoknál az utóbbi évszázadokig - szemben a magyar katolikusokkal -, nagy ünnepnek számított Szent János napja, és a katolikus ünneppel lényegében összefonódott ez a nem egyházi, de annál fontosabb - társadalminak is tekinthető - ünnep. A gyűjtések idején a babócsaiak, vízváriak már csak töredékeikben emlékeztek e napra és jelentőségére, főleg azt tudták, amit ellestek, személyes részvétel, tapasztalat nem volt. Mindezeknél teljesebb képet ad egy századvégi leírás. 96 „Ilyenkor a 15 évesnél idősebb ifjak szárított cseresznyefakérget kötöztek botokra, vékony dróttal aztán meggyújtják és nagy lármával körben lobogtatják. Vízváron, Bélaváron és Heresznyén pedig Szt. Iván nap előtt néhány hétig a nők minden este összefogódzva körben forognak és horvát nyelvű dalt énekelnek, melynek magyar értelme a következő : Iván szántott nagy hold földet / Szt. Iván-nap este. / Alászántott aranyalmát/ Szt. Ivánnap este. / Elküldötte édesanyját, hogy keresse / Szt. Iván-nap este. / Édesanyja elment, nem találta / Szt. Iván-nap este. / Elküldötte mátkáját, hogy keresse / Szt. Iván-nap este. / Elment a mátkája, s megtalálta / Szt. Iván-nap este. / Szt. Iván tüzet rak, / Szt. Iván-nap este. / Bal kezével lobogtat / Szt. Iván-nap este. /" Heresznyén a lányok csalánból kötöttek koszorút, ezt tették a fejükre. A fiúk szalmacsutkát készítettek hosszú drótra, és minderre nyírfakérget fűztek. A 214