Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

Szuhay Péter: Kísérlet Dráva menti történeti csoportok meghatározására

faluban négy olyan házat találtunk, mely i860 és 1868 között épült. Ezek három osztatúak, középen konyha, előtte kis pitar, ahonnan az ajtók nyílnak a kétoldalt levő szobákba, és a konyha. A szobák szélessége megnő és eltűnik a tornác, vagy folyosó. Az egész ház füsttelenné válik, a szabadkémény alá új típusú, rakott, szögletes kemence kerül. A ház két szélén levő, nagyméretű, egyforma helyiség egyikét „tiszta szoba"-ként használják. Ezzel egyidőben a délszláv falvakban egy másfajta, a XIX. század eleji házhoz sokban hasonló épület bontakozik ki. Legszembetűnőbb eltérés az, hogy a ház hosszában nincs meg a folyosó, hanem kicsi pitarrá szűkül és innen nyílik immár három oldalról a méreteiben változatlan füstöskonyha ajtaja, a megnagyobbodott szobák, vagy szoba és kamra ajtaja. A tető anyaga már nem kizárólagosan, de általában zsúp. E típusnak legfontosabb jellegzetessége a továbbélő technika (gerendavázasság és a füstöskonyha megléte). Az 1850-90-es évek között épültek e házak, és csak a XIX. század végétől a tégla felhasználása hoz újabb lökést. Meglepő azonban, hogy a füstöskonyha továbbra is megmarad, a régi falépítési technikát pedig végre felváltja a téglaépítkezés. Az 1850-60-as évektől - mindkét technika mellett - a protestáns falvak épületeinek alaprajzi megoldását követik, és ami ott érthető és logikus, az itt kicsit ellentmondásos lesz. A füstöskonyhák miatt ugyanis a füst a pitarba ömlik ki, ahonnan most már nincs szabad eltávozása, ezért a szobák az addigi füsttelenség után most könynyen kapnak füstöt. Körülbelül a századfordulótól kezdve sok olyan ház épül, amely két háztartás igényeit elégíti ki - középen két egyforma konyhával, kétoldalt egy-egy szobával. Az ilyen épületek testvérek, rokonok összefogásával készülnek, valamikori egybetartozó háztartások felbomlásával, porták, gazdaságok kettéosztásával. Gyakori a régi házak kettéválasztása is. A füstöskonyhás ház építése az 1910-20-ig kimutatható, addig szinte kizárólagos, utána az új házak már kéménnyel készülnek, a régiek konyhájába pedig nagyméretű, a földtől induló 1x1 m-es mászókéményt építenek (VII/II. tábla). Ezzel együtt megjelenik az új rakott kemence, és egyszerre lakhatóvá válik a konyha is. Tehát századunk első évtizedéig egy archaikus megoldás élt, és a nagy gyermekszám, a sok kis család egy háztartásba szerveződése, a kevés lakható helyiség meglehetősen rossz lakásviszonyokat teremtett, több ember zsúfolódott egy kis szobába, és egyáltalában nem alakult ki a protestánsoknál tapasztalt „tisztaszoba" intézmény, a paraszti reprezentáció e klasszikus formája. Természetesen ahhoz, hogy egy „felesleges" helyiséget elő tudjon állítani egy társadalom, bizonyos újítások bevezetésére szükség van. Ilyennek kell tartani a gyermekszám korlátozást, a több családot magába foglaló háztartás megszűnését, az új személyiségkép megjelenését, a felhalmozás lehetőségét, és a reprezentáció igényét. Ezen tényezők figyelembe vételével értelmezhetők csak jól azok az adatok, amelyek a 4. sz. mellékletről leolvashatók. Ha tehát csak az építkezést tekintenénk, a következőket mondhatjuk. Amikor két egymás mellett álló falu építészete két, lényegében más modellt mutat, és ha ebből az egyik a másikkal szemben fejlett, haladóbb, valószínűleg a társadalom fejlődésében is hasonló tendenciák uralkodhatnak. Rinyaújnépen már az 1860-as évektől bizonyíthatóan szabadkéményes, téglaépületek készültek. E házak füstelvezetése az akkori paraszti építkezésben igen tökéletesnek számított. Az 1850-es évek végén a téglaépületnek a paraszti gazdaságban való megjelenésekor az első, gyakorlatilag alkalmazkodó falvak a környezetüktől gazdagabbak 213