Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

Szuhay Péter: Kísérlet Dráva menti történeti csoportok meghatározására

bizonyítandó szövés-technikát. E négy nyüstös anyagból készült többek között a „küttölös párna", a derékalj stb. A fehérhímzéses darabok elkészítése megint csak munkaigényes és nagy jártasságot igénylő tevékenység. Különösen a férfiak számára készült jegyingek ilyenek, valamint egyéb - a hozományba tartozó - női és férfi ruhadarabok.

91 Az ilyen jellegű tárgyakba sok munkaórát fektettek, és csak a protestánsoknál található meg, valamint a protestáns falvakban lakó magyar katolikusoknál. Dél-Somogy területéről a múzeum sok szűrt, kisbundát őriz. E főleg múlt századbeli ruhadarabok Csurgón, Nagyatádon készültek és jobbára csak a protestáns falvakból kerültek elő. A babócsai és bolhói adatok azonban azt mutatják, hogy főleg a szűr a horvát falvakban is általános lehetett. Ez az elvben ismert, de sokak számára elérhetetlen női kisbundára már kevésbé mondható el. Az ilyen típusú felsőruhák megvétele jelentős összegeket igényelt és nem véletlen a vármegye tiltó intézkedése sem.

92 Tanulságos a lábbeli viseletének alakulása. A férfiak csizmavisêletére mindkét helyen jól emlékeznek, és általánosnak mondták még a második világháborút követő években is. E századfordulón persze hordása nem volt egyformán gyakori, mert míg a protestáns falvakban hétköznapló is volt, addig a horvátoknál csak ünnepi alkalmakkor vették fel. A női csizma viselete azonban már jóval kisebb körben ismert, és nem olyan sokáig. A keleti református falvak női népessége egészen a századfordulóig hordta a csizmát, s ezidőtájt váltotta fel a brunnefélcipőre. A csizma viselete mindenesetre hosszú ideig tartott és presztízs hordozóvá vált. A horvát falvak és Udvarhely, ahol nem emlékeztek a női csizmára, ahol ez nem is volt meg, hiányából különösképpen egy értékteremtőt képeztek. Nyáron mindig, de gyakran a téli időszakban is, a nők mezítláb jártak, még a templomba is. A mezítlábasság mellett a kemény télben egyszál feltűrt ujjú ingben kellett menniök a templomba. Az asszonyok, lányok megítélését jelentősen befolyásolta ez az „érték", hogy jól bírják-e a hideget. Itt egyébként a bakancs vált e század elejétől a kedvelt és megvehető áruvá. A délszláv falvakban egészen az I. világháború körüli évekig általános volt a bocskor hétköznapi viselete. Mint említettük, a férfiak vasárnap már itt is csizmát hordtak. A nők fejviselete olyan eleme a ruházkodásnak, mely - miként máshol is egyes falvakat a paraszti tudatban is megkülönböztet egymástól, ill. másokat öszszeköt. Ilyen összekötő és elkülönítő szerepe volt e területen a katolikus és református kontynak, főkötőnek. A katolikus falvak — délszláv és magyar eredetűek egyaránt - megegyeznek egy fekete klottból készült konty viselésében. E fekete klott anyag kemény, négyzettest alakú (kocka) papundeklit von be, melynek egyik oldala üresen marad, és itt helyezik a befont, ill feltekert bajra. A darab rendkívül egyszerű és kezdetleges. Különbség az egyes falvak között mindössze abban van, hogy a konty a hátsó lapján eldolgozott kendő vége, kötése nem egyforma. A kontyot szinte mindig hordták és inkább csak kendő nélkül. Viselete századunk negyvenes éveiben maradt el. A református falvak kontyai és főkötői sokkal gazdagabb kiállításúak, aprólékosabb munkák, és a felhasznált anyagok is drágábbak; sok gyöngyöt, aranyflittert, szalagot varrtak rájuk. Általában e század első éveiben már megváltozik a női viselet struktúrája, egyszerűsödik, elveszti parasztos jellegét és az akkori városi viselethez lesz hasonlatos. Ebben a folyamatban főleg az esküvői és az ünnepi ruhák vesznek részt, a hétköznapi darabok csak egyszerűsödnek. Az ünnepi öltözet polgáriaso211