Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980
Szuhay Péter: Kísérlet Dráva menti történeti csoportok meghatározására
Itt kell röviden szólni Somogy megye településeinek fejlődéséről. Az alábbiakban osak Gyimesi S. munkájára, az általa összeállított mutatókra és azok tanulságaira utalunk. 74 Ismert, hogy a megye foglalkoztatottsági aránya a mezőgazdaság erőteljes túlsúlyát mutatja. A XVIII. században nincs e területhez közel eső városi jogállású és funkciójú település. 75 Ezzel szemben a falvak mezővárossá alakulása, a mezővárosok növekedése igen gyors ütemű. Azokban a megyékben* г hol a török hódoltság nem változtatta meg jelentősen a települési struktúrát így Nyugat-Magyarországon, a Felvidéken -, a mezővárosok száma már az 1720-as összeírások szerint is magas volt. Itt viszont a későbbi növekedés nem jellemző, míg Somogy a gyors növekedésre a példa. /ö E növekedéssel az is együtt járt, hogy később a városok helyett ezek a mezővárosok váltak egy-egy kisebb körzet ellátóivá, és különösen a XIX. században ezek a települések látták el fogyasztói cikkekkel a környező falvakat. A paraszti reprezentáció igénye itt is megteremtette a kézműipar és kisipar előrenyomulását. 77 A háziipar mindinkább háttérbe szorul, előbb a protestáns falvakban, majd jó félévszázad késéssel .a többi községben is. Hasonló az építkezésben a szakképzett mesteremberek alkalmazása is. (A kőművesek évtizedekkel előbb jelennek meg pl. Komlósdon, mint Bolhón.) , Ez a tény azonban a foglalkoztatási struktúrában még nem jelent változást, és a megye népességének továbbra is túlnyomó többsége él a mezőgazdaságból. Az iparban foglalkoztatottak száma elenyésző, a századunk fordulóján sincsenek olyan ipari munkaalkalmak, melyek jelentős számú munkást foglalkoztatnának. Egyedül Barcs századeleji fejlődése nagyütemű, ahol a fűrésztelep és a sóbehozatal is közrejátszik ebben. A települések városiassági értékszerinti rangsorában 1715 és 1828 között sem láttunk változást. 78 Általában a protestáns falvakban elenyésző azon népesség száma, akiket, a saját gazdaságuk nem tud foglalkoztatni. Nincs egy - a mezőgazdaságban feleslegessé váló - réteg, aki saját munkaerejével ne tudna mit kezdeni. Éppen a protestáns falvak voltak azok e területen, akik túl azon, hogy a mezővárossal szemben szűkkörú kézműipari igényekkel léptek fel, nemigen teremtették meg a városok kialakulásának feltételeit. Az általuk termek mezőgazdasági cikkeket távolabbi helyen értékesítették, vagy közeli helyen adták el távolabb értékesítő kereskedőnek. így tehát a felesleges mezőgazdasági termékeikkel csak elvileg lehettek városteremtő erővé, felesleges mezőgazdasági népességét nem bocsátottak ki és piacigényük sem lépett túl a kézműipar szintjén. A délszláv eredetű falvak viszont jelentős, a saját gazdaságukban feleslegessé váló munkaerővei rendelkeztek. Ezen emberek számára a megélhetésnek pusztán korlátozott, és nem könnyű oldalai maradtak. A lehetőségek jószerével csak a mezőgazdaságban voltak meg és néhány alkalmi kampánymunkában. Arányban legtöbb munkást a nagybirtok foglalkoztatott. E falvak lakói egyformán vállaltak hónapszámot: summásnak mentek hat hónapos időre közeli és távoli uradalmakba, az otthonmaradtak pedig a falu határában levő uradalomba jártak napszámba. Pontos adatokkal nem rendelkezünk, hányan mentek is el egy-egy faluból hónapszámba. Vízvár az 1920-as években lakosságának közel 8-10%-át bocsátotta el bérmunkásnak. Ez érthetően változó a XIX. század második felétől; de főleg az ipari növények a nagyüzem gazdálkodási struktúráját átalakító hatása után nő a foglalkoztatott munkások száma. A csak aratási munkára szerződtetett csoportokat a féléves munkavállalók csoportjai váltják fel. 201
