Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

Szuhay Péter: Kísérlet Dráva menti történeti csoportok meghatározására

sebb gyermeküket egyaránt kivitték a mezőre, és a munka mellett rájuk is vi­gyáztak. Ez annyira furcsa és természetellenes volt Babócsán, ahol az idősebb asszonyok vigyáztak a gyermekekre, hogy fontosnak tartották hangsúlyozni. Tudatos nevelésről a századfordulón nem beszélhetünk, a kisgyermekek a szocializáció során főleg a nagyszülők értékeit és mintáit örökölték, tanulták el. Ez a tény egy lassúbb fejlődést feltételez csak. Több szokásnak, így pl. a század­fordulón a Szent-Iván-napi táncnak az akkor 20 év körüli, a harmincas években a karácsonyi „Szent Estének" az akkor 50-60 év körüli generáció tagjai voltak a fenntartói. Mindkét szokásnak tehát az utolsó megvalósítói ugyanahhoz a ge­nerációhoz tartoztak, ez az első generáció ekkor már önmagának és a harmadik generációnak ünnepelt, az ő gyermekeik, a közbülső generáció lényegében csak a kényszernek engedelmeskedett (ha hihetünk a beszámolónak). Ez a két gene­ráció az, akik életében - a 20-as évek körül - számos ellentét, szembenállás volt, és éles fordulat következett be. A fejlődés azért is volt lassúbb, mert a gyer­mekek először az idősek értékeit sajátítják el. Ezek a példák még számos további következtetéshez mutatnak előre. A nagycsaládban élők közös konyhát vezettek. Az életkörülmények rendsze­rint igen rosszak voltak. Kicsi, füstöskonyhájú ház egy szobájában aludt 3-4 házaspár, gyermekeivel együtt. Az istállóban, vagy kamrában is elhelyezhettek egy-egy párt. Az ilyen háztartásban az öröklés kérdése érthetően fel sem merült, és a vőség intézménye is ismeretlen maradt. E családforma erőteljes felbomlása csak 20-30-as évek után veszi kezdetét, ekkor esik ki ez az intézmény az érték­rendből, éppen a fentebb említett generáció halálával. Ezt a végleges felbomlást természetesen megelőzték a háztartások felbomlásai, házat, telket, gazdaságot osztottak kétfelé, ahol aztán újabb kiterjedt családok keletkeztek. A századfor­dulón szinte az összes horvát faluban általánossá válik egy szimmetrikus elrende­zésű, két család számára készülő háztípus. Ennek előzményei az egy háztartás számára készült házak kettéosztásai voltak. Bolhó és Darány esetében kimutattuk a nagycsalád XVIII-XIX. századfor­dulói meglétét és utaltunk annak akkori gazdaságtörténeti szükségszerűségére. Egy évszázaddal később már csak a horvát falvakban találjuk meg, a protes­táns népesség társadalmi gyakorlatából kivész e háztartástípus. Ugyanakkor itt a parasztbirtok további osztódásától nemigen kellett tartani, pontosan a kevés gyermek miatt. 71 A horvát falvakban a fiúk közötti egyformán öröklés elve alap­ján a birtok osztódása hamar bekövetkezett, a gazdaságok többsége azonban az egy, fél, negyed, vagy még kisebb telken megpróbált közös gazdálkodást. A XIX. század elején e háztartástípust még csak az egésztelken figyelhettük meg. Mivel azonban egy gazdaság sem örökéletű (az oldalági rokonok - unokatestvér­fokon - már nem szerveződnek egy háztartásba) az osztódás a kapitalizmus ko­rában, elkerülhetetlen, s 20-40 évenként be is következik. A feudalizmus ide­jén a horvát népességnél is ritka az egyenlő öröklés, és a jobbágyfelszabadítást követő időszakot sok gazdaság kezdhette féltelekkel. A föld elaprózódását aka­dályozta meg egy ideig e háztartástípus, és a társadalmi mobilitástól védte tag­jait, amennyiben a föld osztódásáig a család nagyságától függetlenül megma­radt a tagok társadalmi státusza. Egy másik fontos kérdés a falvak házasodási köre, az, hogy egy-egy idő­szakban egy falu hány faluval áll szorosabb kapcsolatban, hova visznek, illetve 199

Next

/
Thumbnails
Contents