Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

Szuhay Péter: Kísérlet Dráva menti történeti csoportok meghatározására

ráció él együtt, megfelelő számú oldalági rokonokkal.

29 (Erre forrásainkból legkorábbi példa éppen Péterhidáról idézhető, és majd a későbbiekben két falu elemzése során hosszan kitérünk e kérdésre.) Az egésztelkes háztartások nagy valószínűséggel több kis családot tartalmaznak és így több családfőt; a hat Kis tehát feltehetően legalább 9-12 ilyen nevű családfőt takar. A délszláv falvakról, ahol ekkor még a nagy családszervezet nem elég döntő - éppen a kisebb telek és a friss megtelepedés miatt -, egy-egy családnév nem sokkal jelent több családfőt számban önmagánál. Ezzel egy másik lényeges kérdéshez jutottunk, miért nagyobb az egésztelkesek aránya az egyik faluban, és miért alacsonyabb a másik típusú faluban. Ha a családnévből, a törökkori feljegyzésekből, Kováts Z. térképéről - azaz mindabból, amivel a hódoltság ideje alatti folytonosságot igazoltuk - következik egy nagyfokú gazdasági tapasztalat, kiegyensúlyozott üzemszervezet, akkor ez magyarázatát adja kérdésfeltevésünknek. Amikor egy-egy jobbágyot telekbe ültetnek, figyelembe veszik gazdasági erejét, termelési ismereteit. A döntő kérdés, meg tudja-e művelni a jobbágy a földet. Ehhez pedig ökrök és eke szükséges. Valószínű, hogy a történelem forgatagában a költöző népesség kevés igavonó jószággal, kevés gazdasági eszközzel érkezik a területre. (Az érkező népesség nyelvében, gazdasági ismereteiben, de folklórjában sem azonos.) Az új hazában házat kell építeni, otthont teremteni. Valószínű továbbá az is, hogy a föld, amit itt kap, elvadultabb, nagyobb erdőségekkel borított, mint néhány faluval arrébb.

30 Eleve csak féltelkesként kezd, eleve hátránnyal indul. Ez a hátrány lényegében a XX. század közepéig megmarad, és számos fejlődésbeli különbség eredője. Az 1744-es péterhidai és az 1764-es csurgói uradalmi adatok hasonlítanak az 1767-es úrbérrendezés adataihoz. Az úrbérrendezés telekszáma lényegében ugyanakkora 1802-ben, és a jobbágyfelszabadítás idején is, ami bebizonyosodik a jobbágyfelszabadítást kimondó császári pátens kiadását követő évtizedben az úrbérrendezéssel.

31 Ezek szerint az 1740-es évekre már stabilizálódnak a jobbágytelkek, és ha fent is tartja a földesúr az egyik-másik puszta telkét, a fejlődés már a teljes majorsági gazdálkodás felé mutat. A két jelentős nagybirtokról erre példák sora hozható. Ha az 1767-es úrbérrendezés vizsgálatunk érintette falvait megnézzük, világossá válik az eltérés a két falutípus között. Egyedül Udvarhely helyzete nehezen magyarázható, a többi falué könnyen igazolható. A telekátlag legmagasabb a református falvakban. Itt is főleg a keleti tömb, Darány, Komlósd ugrik ki. A zsellérek száma is itt a legkisebb. Ezzel szemben szinte ijesztő Háromfa esete, ahol összesen 60 zsellér van, s több mint kétharmaduk hazátlan. Ez a szabad népesség előbb-utóbb a nagy uradalmak munkaerőigényét elégíti ki, ugyanakkor ezzel a munkával teremti meg a létfenntartásához szükséges javakat. A két domináló birtok 1767-berr a zsellérek számában eltérést mutat. A Festeti eh birtok falvaiban - kevésbé jellemzően a protestánsokban - igen magas a zsellérek aránya, míg a Széchenyi birtokon, a csokonyai uradalomban jóval kisebb az arányuk. Itt viszont a két horvát falu telekátlaga kisebb, mint a csurgói uradalom horvát falvaiban. A Festetich uradalomban a telekszám kisebb, viszont több zsellér van, akinek robotja jóval kevesebb, mint a telkes jobbágyoké, így az uradalom rendelkezésére főleg napszámos réteg áll, akikkel az év jó részében mint bérmunkásokkal van kapcsolatuk. A Széchenyi uradalom elsősorban a teljes jobbágyai ro190 /