Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978

Búcsú a pusztán (1972.) Amilyen zárt a puszta maga, olyan nyílt az épületei, tágas udvarai, pajtái között a járás; nemcsak a szél, hanem a felnövekvő gyermekhad is szabadon kószálhatott benne. A kisgyermek első figyelme a nagy udvarra, mozgó-bőgő állatokra, az ordítozó béresekre, kocsisokra irányult. Majd az úri hintó is odagördült fényes-kényes lovaival, a parádéskocsis maskarájával. A hintó kényelmes ülésére felkapaszkodó „úr" emlékezetükbe vésődött. Milyen jó lehet annak, aki így utazik! Később bandába verődve ismerkedtek meg a Kápolna-dombbal, a gyümölcsössel, a pajtáskert szalmakazlaival. Elkószáltak a nádasok szélére, búvóhelyet, diót kerestek az elvadult gyepűben, elszomorodva szemlélték a pusztai kis temető elhanyagolt sírjait. De a dombtetőről felcsillant előttük a Balaton végtelen tükre, a széles mezők világa, a szőlőhegyek rendje, az erdők koszorúja, o; túlsó parton felsorakozó falucskák sok fehér tornya. Csak le kellett szaladni a dombról, máris a puszta ölelte őket körül, s annak szorításában érezték magukat Az első gyermekévek a lakás közvetlen közelében teltek el. Játszottak az udvar porában, sarat gyúrtak színes edénycserepekben. Dédelgették rongyba97