Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978

Gyermekkel álmodni pletyka. Ha a viselős asszony körtével álmodik, fia lesz, ha almával, leánya születik. A meszelés halál. Disznóval álmodni szerencse. Tűzzel álmodni pör. Pappal álmodni veszedelem. Lóval álmodni betegség stb. Ha a kisgyermek nyűgös vagy beteg volt, szenesvizet készítettek, a fejére öntötték és miatyánkot mormoltak fölötte. Szenesvízzel állatokat is gyógyítottak. Az állatnak három kortyot kellett a szenesvízből innia. A homlokára pedig keresztet vetettek, hogy a szertartás hatásosabb legyen. Ha a nagyobbacska gyermeknek fájt a feje, ónját öntötték. Diónyi viaszt olvasztottak föl, a gyermek fejére pedig egy vízzel telt tálat tettek. Abba öntötték a forró viaszt. A hideg víz összekapta a viaszt és kijött a „csomó". A „viaksszal-öntöttek" legtöbbször meggyógyultak, mert a csomó kimutatta, hogy a gyermek elszabadult állattól, többnyire kutyától ijedt meg. A tejet, amit a szopós borjú meghagyott, nem volt szabad letakarni. Amíg a borjú szopott, nem volt szabad senkinek sem tejet eladni. A boszorkány mese általános volt. Reggelre nem volt teje a tehénnek. Valaki megfejte. Meglesték. A boszorkány egy nagy fekete macska (vagy varangyosbéka) képében jelent meg. Agyonszúrták vasvellával. Akkor azt nyöszörögte: „Jaj, istenem!". Az idősebbek ezt el is hitték annakidején, de a gyerekek csak csodálkoztak rajta. A pusztai embernek ismernie kellett az egyes „ápolásokat". A népies állatgyógyászatban a következő módszereket alkalmazták: Ha esős időben a kápa feltörte a ló nyakát vagy hátát, táncolt a ló, amikor rátették a szerszámot. Ilyenkor rongyból furkókat, tobzást készítettek, alátették az izzasztónak, hogy ne érje a sebet a kápa teteje. Majd „farkasalma" zöld gyümölcsét főzték ki, annak levével mosogatták a sebet. Aztán rézgálicot égettek meg kis lábosban, mikor szétesett, mint a liszt, kevés meszet adtak hozzá, összekeverték. Ezzel a porral a sebet többször behintették. Ha az állat patája beteg volt, égetett gálicot tömtek bele. Ha az ökör iába kipállott, gáliccal orvosolták. Száj- és körmfájáskor lizoformos vizes ruhával borogatták a fájós részt Ha az állat „békája" volt beteg, rossz csizmafejet égettek el, annak hamuját összekeverték égetett gáliccal, ezzel kenegették. A birkákat esős időben nem hajtották ki. Takarmányt hoztak az „akóba". A birkák ettek. Ilyenkor szemügyre vették, melyik a sánta. A szám bele volt sütve mindegyikbe, megismerték. „Te, hozd ide a negyvenest!" mondta a juhász a bojtárnak. A bojtár odavitte az állatot. A juhász elővette a „bizsókot", ami nagyon éles volt. Megfogták a birkát, kifaragták a talpát, levágták a körme hegyét. A körme között jól kifűrészelték madzaggal, aztán bekenték égetett gáliccal. Ha kergebirkát vett észre a juhász, azt mondta: „Fogd meg ezt - majd rámutatott —, úgy látom, egészen megkergült!" A juhászbojtár odavitte az állatot, „ültesd a fenekére!" - parancsolta a juhász. A bojtár leültette a birkát és a lába közé fogta a birka fejét. Aztán jött a juhász a bizsókkal, felvágta a birka tarkóját, kivette a kukacot. A sebet karbollal, kreolinnal bekenték. Három nap után a birka már birkózott a többivel. 91