Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978

Közös kemence a majorudvarban A kenyér másfél, két óra alatt sült meg. A kiszedett kenyeret először az ágyra tették kihűlni. Azután a kamrába a kenyértartó fára vagy a kenyértartó deszkára helyezték. A kenyértartó fa két keresztbe rakott deszkából készült. Közepén átfúrták. Erős rudat erősítettek bele, s a kamra gerendájára akasztották. 4-5 kenyér is elfért rajta. Aki több kenyeret sütött, az kenyértartó deszkát használt. A hosszú deszka a kamra falán vagy valamelyik gerendán drótokon lógott. Erre állogatták élével egymás mellé a kenyereket. Sütés után szétszedték a dagasztó állványt és a sütőteknővel együtt visszavitték a „sufniba". A sütőlapát, pemet, szénvonó sokszor még ottmaradt, mert közben jött a szomszédasszony és azt mondta: „Te, hagyd itt ezeket, ne kelljen nekem is idecipekedni!" A kenyérszegés ünnepi pillanat volt. Mindig az apa szegte meg. Keresztet írt a kenyérre és ezt mondta: „Jézus, segíts meg!". Azzal megszegte a ropogós, illatos, friss kenyeret, amiért már a gyermekek nyújtogatták kezecskéiket. A megszegett kenyér aztán az asztalfiába került, ahol ruhaszalvétával letakarták. Mellette feküdt a kés is. A kenyérhez a gyermek maga nem nyúlhatott. A kemencében ünnepek előtt kalácsot, buktát, kiflit is sütöttek. Karácsonyra a diós kalács, mákos kalács járta. Néha aszaltak is a kemencében. A kemencét kb. tíz éve még húsfüstölésre használták. 2-3 kormos rúdon lógott a sok szalonna, kolbász, sonka, oldalas, gömböc. Fűrészpor és fenyőág lassú tűzén pirították, füstölték a sok jó falatot. 4-5 napi füstölés után boldogan cipelték be a holmikat a kamrába, hogy kéznél legyen. 87