Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978
félúton. Két asszony zokogása kísérte hazáig. Szomorúbb menetet még nem láttak az emberek. Az öreg erdőőr sírva panaszkodta, hogy a „kegyelmes gróf úr" nyugdíjba akarja tenni, el akarja venni puskáját, a kastélyhoz akarja megtenni söprögetőnek. „Ki akar tenni az erdészházból is, mely fölé a hatvan éves fenyőfák hajolnak. Én ültettem mind egy szálig. Belehalok, ha ott kell hagynom az erdőt. Pedig a kegyelmes gróf úr »fogadott testvérem« nekem. Egy napon születtünk. Az ő édesanyjának nem volt teje, nem tudott szoptatni. Az én anyám erős cselédasszony volt. Volt teje bőven. Ö elvállalta. Egy csecset szoptunk. így maradt meg a kegyelmes úr. És most így elbánik velem! Kérvényt kellene írni!" A kérvény elment. Figyelmeztetett a fogadott „testvérségre". Imre bácsi unokáját nevezték ki erdőőrnek utódjául. Az erdőszéli kis házikóba. Imre bácsi is velük maradhatott. . . Ugyancsak ennek a grófnak a birtokán a fejőgulyást fellökte a bika. Agyontiporta. A népes család kereső nélkül maradt. Egy bérescsaládban, a felnőtt gyermekek után késői ikrek születtek. Nagy volt a szegénység. Rongyokba takargatták őket. Egy kérvényben Horthynétól kértek segítséget. Választ sem kaptak. Megfáztak a kicsik. Két hét múlva meghaltak. Az asszony hetek múlva is zokogott. Az ember ujjával törölgette szemét, amikor azt mondta: „Kár volt azt a két kis gyönge testet a földnek adni!" Ilyen volt a cseléd sorsa. 122 Javadalmazás A századok során az apátok egymást váltották a tihanyi apátsági székben. Volt, aki francia vagy német származású volt, és egy szót sem tudott magyarul. Volt, aki pár ezer forintért elzálogosította az apátság birtokainak jó részét. Volt, aki hamis oklevelet íratott, s ezekkel próbálta bizonyítani, hogy falamely falu valaha az apátsághoz tartozott. 123 Volt, aki nagyon is szigorúan vette a jobbágyság erkölcseit vagy a rendházon belüli szerzetesi élet megszabott törvényeit, de ő maga mégis mélyebben belenézett Révay Polixéna bárónő, Szántód akkori bérlőjének szemébe. 124 Természetesen akadtak olyanok is, akik sokgyermekes, szegényebb családból származtak, ezek együttéreztek a szegényekkel, ahol lehetett és amennyire lehetett, segítettek is a bajokon, ha másként nem, jóhiszemű elhallgatással. Nem egy apát „fiaim" megszólítással beszélt jobbágyaihoz. Ugyanakkor a másikat embertelensége miatt gyűlölték alattvalói. Valamennyi megegyezett azonban abban, hogy a földnek teremni, az embernek dolgoznia kell. Szemüket és kezüket Szántódon tartották, hogy a földből, emberekből és állatokból minél több haszon származzék a büszke tornyú tihanyi apátság számára. Tudták, hogy az embereket azzal lehet legkönnyebben megfogni, ha háztetőt adnak a fejük fölé, ha biztosítják a létminimum körüli megélhetésüket, és némi földet juttatnak nekik, melyen családjukkal együtt dolgozhatnak, ha javítani akarnak mostoha sorsukon. A konvenció, az évenkénti leszerződés biztosította Szántódnak is a munkáskezeket. 71