Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978

Gazdálkodás a XIX. század második felében és a századfordulón Szántód az 1715. évi betelepítéstől az 1800-as évekig csak szerényen tengette életét. Hol házi, hol kamarai kezelésben, hol kisebb-nagyobb bérlők kezén volt. Lassú felemelkedése a XIX. század elején indult meg. A magáratalált kis majorságnak már mesteremberekre is szüksége volt. Az ő részükre épült föl 1812-ben a majorudvar nyugati szegélyén a „mesteremberek háza". Ebben lakott a kovács, a bognár, a kádár és az asztalos. A puszta legnagyobb ütemű fejlődése az 1836-tól 1848-ig terjedő időszakra tehető. Szántód ekkor a szakadatlan építkezések színtere lett. Cselédlakások, ólak, vermek, istállók épültek. Elkészült a nagypince. A klasszicista kastély építésével végül a birtok tekintélyét is megadták. A puszta ekkor kapta mai formáját, és ezzel a kapitalista nagygazdaság alapjai készen állottak. A gazdálkodás méreteiről és mikéntjéről egy 1865-ben Füreden készült jegyzőkönyv tájékoztat bennünket.

82 A jegyzőkönyv az alábbi szántódi javakat sorolja föl: szántóföld 728 hold rétek 232 hold legelő 998 hold nádas 139 hold erdő 1141 hold összesen : 3238 hold A gazdaságot az 1000 holdon felüli kisebb gazdaságok közé sorolhatjuk. A művelési ágazatokat összevetve megállapíthatjuk, hogy az erdő az egész terület kb. egyharmadát teszi ki. A szántó 10%-kal kevesebb, mint a somogyi átlag

83 (35-43%). A rétek nagysága 3%-kal nagyobb, mint a somogyi átlag (7-10%). A legelőnél óriási az eltérés. Míg az 1000 holdon felüli somogyi birtokok legnagyobb részénél a legelő az összterületnek csupán 10 %-át teszi ki, a szántódi gazdaságban 30%-ot. Ez a lehetőség jelölte ki az állattenyésztés fejlesztésének útját. Az erdők Szántódtól délre, a balatonendrédi határban Tótoki-lap, Barkó, Berki, Gyönköd és Jaba körül voltak. A Zamárdi határában fekvő erdők az endrédihez csatlakoztak. Az erdőgazdálkodáshoz sok befektetés nem kellett. Kitermelve egy-két vagy három emberöltő hasznát adta egyszerre. Kitermelését a környék népe — az évi tüzelő és valamicske felesleg reményében — szívesen vállalta. A szállítást az uradalom végeztette a legnagyobb hóban, fagyban is. A szántóföld igen jó minőségű, 20 aranykoronán felüli minősítésű. Az Arpáskerti dűlő, a Bazsitanyai dűlő, a Csemetekerti dűlő a 24 aranykoronás minősítést kapta. A szántók fő terménye ebben az időben a búza, rozs, árpa, zab, köles és kukorica volt. A 230 holdnyi rét jó időjárás esetén biztosította az évi szénaszükségletet az állatállomány részére. Gyenge szénaterméskor a mindinkább fellendülő mesterséges takarmány'ermesztés segítette ki a jószág ellátását télen és tavasszal. A szántódi gazdaságban még aszály idején sem kellett az útszéli 47