Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978

kötéllel felszerelve húztáík-tolták a szánkót. Bizony bevágott a kötél a vállba, mire ellenszélben a tihanyi parthoz értek. Szép időben hármat is fordultak. igen nagy szélben nem mentek. A konvencióért bizony télen is meg kellett dolgozni. A személyszálításnái kisebb csónakok segédkeztek. Ezeket egy füstjellel hívták át a túlsó partról. A kompot kettővel. Az 1922-es nagy szárazságban csak a félbemaradt hajóállomás kis szigetéig húzták a kompot (300 m), hogy többet fordulhassanak. Térdig érő vízben rakták le az utasokat, a vásári népet marhástól, birkástól, bátyustól. Innen a víz alatt levő töltésen kellett az utasoknak kilábalniuk a somogyi partra. A Balogh család majd egy évszázadot töltött el a komposgazda szerepében. Ma modern hidaskompokról szemlélheti az utas e gyönyörű tájat. A kőhegyi szőlőművelés fellendülése A Kőhegy — amely nevét a lábánál levő nagyméretű kőtuskóról, a Szamárkőről kapta - már a rómaiak alatt is híres bortermelő hely volt. A középkorban oly virágzó szőlőművelés a török alatt elsorvadt. Csak a falvak betelepítésekor lendült fel újra. Vajda Sámuel tihanyi apát 1767-ben a „Szőlőhegyi Articulusok"-ban szabályozta a szőlőhegy rendjét. Ellenőriztette, igazíttatta a gyepüket, ünnepek előtt lezáratta a szőlőkapukat, büntette a káromkodókat, duhajkodókat, intézkedett a hegybíró, szőlőpásztor feladatairól, az articulusok évenkénti felolvasásáról és a szőlők öröklési rendjéről.

78 Ezekre a megszigorításokra azért volt szükség, mert az apátság szőlője közvetlen a jobbágyság szőlői mellett volt a Kőhegy tetején. E szőlőket már 1802-ben megszemlélték, és eléggé elhanyagoltnak találták. Azt ajánlották, érdemes volna a kőhegyi szőlőkre különös gondot fordítani. 1825-ben Bosnyák Skolasztika pozsonyi apáca adományával gyarapodott az apátság szőlője. Nevezett 3000 forintos misealapítványt tett, melynek fejében a szerzetesrendre hagyta szőlőjét pincével és felszereléssel együtt.

79 Innét számíthatjuk a kőhegyi szőlészet és pincészet fellendülését. 1856-ban már jó karban voltak a szőlők, melyekben zamárdiak és endrédiek dolgoztak.

80 A munkák javarészét férfiak, a szőlő szedését nők végezték. Az egykori kádármester által vezetett névsor a következő munkákról és díjazásokról értesít bennünket: trágyahordók, talicskázók, terítők, metszők, bújtok, szőlőrakók és „újjéttók", akik megfiatalították a tőkét. Ezenkívül kötözők, szedők, bortöltők, szilvás-irtók (elvadult bozót), földaláhúzók (fedés) és bekapálók dolgoztak a szőlőben, 20-30-33-as csoportban. A napszámbér: trágyahordók, szedők, szüretelők részére 30 krajcár, kötözők, bujtok, szőlőrakók részére 36 krajcár, metszők részére 42 krajcár naponként. A szőlőpásztor fizetése a maga kosztján évi 30 forint volt. Szőlőéréskor munkáját egy másik szőlőpásztor is segítette. Ennek fizetése 20 forint volt. A ruzsahegyi (endrédi) és kőhegyi (zamárdi) szőlők évi munkája 1116 napot tett ki 681 ft 31 kr értékben. Ennek az összegnek kétharmada esett a kőhegyi szőlőkre. 44