Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
V. A szekcióvezetők zárómérlege
lommal is felvetették, közülük itt most elegendő Welknann Imre vonatkozó - szó- és írásbeli - szorgalmazásaira utalnom, aki az agrártörténetírás előtt áliló feladatok között igen fontosnak minősítette, hogy a történészek és a rokon szakmák művelői összefogottan végezzenek ilyen jellegű kutatásokat. A több oldalról elhangzó sürgetések hatására azután az utóbbi években, ha lassan is, de történt előrehaladás. Ilyennek kell tekintenünk a MTA Dunántúli Intézetében jónéhány éve folyó kutatásokat, amelyeknek középpontjában a déldunántúli régiek történeti feltárása áll. De folynak ilyen kutatások a KSH Történetstatisztikai Csoportjában, mint ahogy végeznek ilyen jellegű kutatásokat néhány év óta a Mezőgazdasági Múzeumban és történetírásunk több vidéki műhelyében is. E munkálatok eredményeként több publikáció látott már napvilágot. Voltak más természetű kezdeményezések is a kutatások előbbre vitelére, szorgalmazására. A Magyar Agrártörténeti Egyesület egykori Agrártörténeti Szakosztálya pl. 1969-ben Szombathelyen táitörténeti konferenciát rendezett, kimondottan azzal a célzattal, hogy a figyelmet fokozottan irányítsa a hiányok kikü• szöbölésére. Ennek volt a folytatása a Sopronban, majd Esztergomban rendezett tudományos jellegű tanácskozás. Ez.ek a kezdeményezések azonban végül is elakadtak. A gondolat azonban tovább élt, s mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a ma véget ért kétnapos itteni tanácskozás. Már csak emiatt sem szabad megvonnunk az elismerést a Dunántúl négy déli vármegyéjétől, hiszen az 1973-ban elindított kezdeményezés az agrár-történetírás szempontjából olyan fontos tudománytörténeti folyamatba illeszkedik, amely ha Magyarországon nem is éppen előzmény nélküli, de változatlanul időszerű, a tennivalók nagyon is sürgetőek. Az agrártörténeti szekció előadásai az adott témakörben a dél-dunántúli táj múltjának agrárviszonyait próbálták megközelíteni. Az elhangzott előadások a táj két nagyobb területi egységét érintették. .A tanácskozás középponti problémájaként elsősorban a dél-balatoni terület kérdéseit elemezték, az előadások másik csoportja viszont a tulajdonképpeni nagyobb tájegység, az egész Dél-Dunántúl, illetőleg annak egyes körzeteit vizsgálta. A Dél-Balaton-part agrárövezetéhez kapcsolódó témakörben három igen fontos előadás hangzott el: a szóban forgó kérdéseket boncolgatta a szekció két fő referátuma, de ezzel foglalkozott az egyik korreferátum is. Anélkül, hogy az elhangzottakat részletesen ismertetném - hiszen azok nyomtatásban is olvashatók lesznek - annyit mégis feltétlenül ki kell emelni (ami mindhárom előadás egybehangzó konklúziójaként megfogalmazható), hogy a dél-balatoni üdülési körzet a múltban nem tudott létrehozni egy sajátos jellegű és szerkezetű tájegységet, más szóval: az üdülési körzet nem vált, nem válhatott egy sajátos arcélű agrárkörzet létrehívójává. És ennek, amint az előadásokból kitűnt több Oka is volt. Egyiknek az tekinthető, hogy az üdülésben 1945 előtt távolról sem vettek részt annyian, mint az 1950- 60-as években. A viszonylagosan kisszámú üdülők ellátása tehát nem támasztott a táj mezőgazdaságával szemben olyan kívánalmakat, mint a tömeges méretű üdültetés. De szerepe volt ebben a táj sajátos jellegű mezőgazdasági struktúrájának is: az itteni merev és konzervatív struktúra ugyanis még a meglévő igényekkel sem tudott lépést tartani, gazdasági és társadalmi okoknál fogva nem tudott a jelentkező igényeikhez hozzá idomulni. A sajátos jellegű agrárkultúra létrejöttét nem kismértékben gátolta az is, hogy az üdülés csak szezonális, néhány hónapos igényeket támasztott a mezőgazdasággal szemben. Márpedig a mezőgazdasági termelésben meghatározó szerepe csak az olyan piaci igényeknek 236
