Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
I. Agrártörténet
Számomra most sokkal fontosabb az a szemléletváltozás, amelyet az 1879-es, majd az 1898-as, kifejezetten gazdasági indíttatású erdőtörvények utáni negyedszázad eredményezett egyrészt a közgondolkodásban, másrészt - és talán ez a fontosabb - a szakigazgatásban. A legszembetűnőbb változás az volt e vonatkozásban, hogy a Balaton, mint egységesen tanulmányozandó és fejlesztendő terület jelent meg a közgondolkodásban. 1891-ben a Földrajzi Társulat közgyűlésén - a társulat akkori elnökének, dr. Lóczy Lajosnak az indítványozására - megalakult a Balaton Bizottság, kifejezetten azzal a céllal, hogy irányítója és szorgalmazója legyen a Balaton-ismeret terjesztésnek. Tevékenységének legfontosabb eredménye a magyar tájkutatás történetében mindmáig egyedülálló vállalkozás, a „Balaton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei” c. sorozat lett, amely megközelítően hatezer oldalon jelent meg. Szintén az erdőtörvény által megváltozott közszemlélet hatását tükrözi, hogy 1900-tól a szaklapokban (gondolok itt például az Erdészeti Lapokra) egyre gyakrabban kapott hangot a most már mai értelemben véve is modem tájvédelem fontossága. Először csak a nyugati példák ismertetésére került sor, 1902-ben azonban Sajó Károly már az erdészeti hatóságok kezébe koncentrált hatósági védelmet javasolt. Aligha járunk messze az igazságtól, ha ezt a szemléleti elemet is odakapcsoljuk a századforduló két évében lezajló véderdő-hálózat létrehozásának az okai közé. A tulajdonképpeni balatoni üdülőkörzet az 1940-es címtár szerint 67 települést (Somogy 20, Veszprém 11, Zala 36) jelentett. E települések összes erdőállománya - kereken - 18 500 kát. h. volt. 1899-1900-ban ebből véderdő címén 2000 kát. holdat vonták állami kezelés alá, 700 kát. holdat magán-véderdőként, 1300 kát. holdat pedig az úrbéres közbirtokosságok állományából. Mindez összesen 75 birtoktestet jelentett, vagyis átlagosan 27 holdas volt egy-egy véderdő részlet nagysága. Mindezt gondolatban elhelyezve a Balaton körül, számításba véve a mintegy tíz és félezer holdnyi tőzeglápos területet is, nagyjából elképzelhető egy keskeny fásított gyűrű a tó körül, amelynek az elsődleges szerepét 1900 után már nem a fagazdaság, hanem a tó biológiai védelme jelentette. A véderdőhálózat összetevői egyelőre nem mérhetők fel. Az mindenesetre valószínűsíthető - erre utal a táj jelenlegi képe is (a ma is látható véderdők korára gondolok) -, hogy jelentős részben a századforduló táján beerdősült, vagy beerdősített kopárokból alakult ki. Az uralkodó fanemek általában a gyorsa'nnövő fák (fűz, nyír, nyár, éger, 'naposabb helyeken az erdei fenyő). A véderdők .talajvédelmi szerepe mellett jelentőségüket növelte, hogy ezek - miután jó részük a partig húzódott - jelentették a parcellázás földtartalékait és a természetes erdősültség eleve lehetőséget adott az imitt-amott még most is felfedezhető ligetes villanegyedek létrejöttéhez. A fürdő kulturáltságának a századfordulótól egyre gyorsabb növekedése olyan városkörnyéki jellegű településszerkezetet alakított ki, amely anyagi, szellemi és életmódbeli tekintetben egyaránt egyfajta városias jellegű társadalmi fogyasztást hozott létre. Ennek egyik fontos eleme volt és lett a városias, parkosított külső. További vizsgálatot igényel annak eldöntése, hogy az üdülőnépesség ellátásán túl a véderdők parcellázásában mennyiben és milyen célból voltak érdekeltek a tulajdonosok. Az mindenesetre már eddig is látszik, hogy időnként szívesen éltek a lehetőséggel. Az 1890-es években például Fonyódo'n, 1928-ban Tihanyban, 1936-ban Szántódon került sor véderdő-parcellázásra. Ezek kapcsán alakult ki mindhárom üdülőhely ligetes parti villasávja. 50
