Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)

I. Agrártörténet

hentesüzem, amely egyben kereskedő cégnek is számított, és több helyen olajmalmok is voltak.

Egy jóval későbbi, az 1930-as évekből származó, de ugyancsak konkrét felmérésen alapuló ipari címtár adatai szerint Baranya megye élelmiszeripara az iparszerkezetben - amely tehát a gyáriparon kívül a kisipart is magába foglalta - már csak a negyedik helyen áll. Nagyon előtérbe lépett viszont a szolgáltató ipari üzemek száma (az összes üzem'nek 23%-a), és változatlanul nagy a ruházati és a faipari üzemek száma.5 Ez az adat a világválság küszöbén kicsit az agrárválság mélységét is tükrözi, de egy, hét év után készült felmérés is a harmadik helyen állónak mutatja az élelmiszeripar üzemeit, melyek számban a szolgáltató- és a ruházati ipar üzemei után következtek. Hasonló az arány Tolna és Somogy megyék iparszerkezetében is.6 Figyelemre méltó, hogy a vas- és a fémipar - a majdnem minden faluban megtalálható kovácsműhelyek miatt - milyen jéle'ntős! Tolna megyében pl. majdnem ugyanannyi a vas- és fémiparhoz tartozó üzemek száma, mint az élelmiszeripariaké. (470, ill. 476.)

Az üzemek köréből ekkor már eltűnik a vízimalmok többsége, a falvakban is racionalizálódik az ipari munka. A nagyobb centrumokban kialakuló gőzmalmok feleslegessé teszik a kisvizeken dolgozó molnárokat.

S mi a helyzet a gyáriparon belül? Az 1914. évi címtárban feljegyzett 43 élelmiszeripari üzem összesen 2496-2506 munkással dolgozott, és 6433 lóerős gépparkja volt. Ha ebből levonjuk a már említett 6, Jugoszláviához csatolt üzemet, akkor a 38 üzem mümkásainak száma: 1952-1962, a gépi lóerők száma pedig 5 328. Az üzemek között egy cukorgyár (Kaposváron), egy cukorkagyár. 14 gőz-, illetve hengermalom, egy fűszermalom, egy magpergető, két konzervgyár, hat tej- és 12 szeszüzem található. Legnagyobb munkásszámmal a cukorgyár dolgozott, legnagyobb gépi teljesítőképességgel pedig a malmok. Ezek az üzemek általában közvetlenül nagy uradalmak mellett, és azokkal kapcsolatosan alakultak ki. (Lásd 1. sz. ábra)

1942-ben a négy megye területén lévő 161 élelmiszeripari üzemben, amelyből öt abban az esztendőben szüneteltette működését - 3 360-5 492 munkást alkalmaztak, és 24 264 lóerős gépparkkal dolgoztak. Ebben az iparágban tehát a munkáslétszám és a gépi teljesítőképesség is jelentékenyen meg'nőtt. Egy cukor- és egy cukorkagyár, 96 malom, három péküzem, nyolc konzervgyár, két húsipari üzem, 20 tej-. 2 sör-, 1 pezsgő- és 8 szeszgyár mellett 1 dohánygyár, vízművek és jéggyárak kerültek feljegyzésre.8 (Lásd II. táblázat és 2. ábra)

28 év múltán tehát az élelmiszeripar több ágra szakadt szét, mindamellett az alapjait képező fő üzemek nagy többségükben megmaradtak, sőt jelentékenyen fejlődtek. Figyelemre méltó, hogy az üzemek egy része már nem kapcsolódik egy-egy uradalomhoz, hanem nagyobb területről szerezte be nyersanyagát. (Pl. a kaposvári cukorgyár, a ‘nagykapacitással dolgozó malmok stb.)

A gépi ellátottság megnövekedése és főként a gyárak „sokfélesége” már arra mutat, hogy ezen a területen is tért hódított a gyáripar, bár átütő erőre nem tudott szert tenni. A terület agrárjellegét húzza alá, hogy az élelmiszeripar változatlanul előtérben marad. Ugyanerre utal az is, hogy a legtöbb részvénytársasági gyárüzem részvényei és vezetőtestületei a nagybirtokosok és a helyi hatalom exponenseinek közvetlen befolyása alatt álltak.9

Ha az ország gyáriparának egészében vizsgáljuk Dél-Dunántúl gyárainak adatait, ugyanez a gondolat erősödik meg bennük. 1942-ben a Dél-Dunántúlon

27