Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
IV. Néprajz, régészet
A teljes összeírás elemzésével ezúttal nem foglalkozom,7 példaként csupán Kanizsa és Egerszeg ruházati iparáról szólok röviden, ezek adatait hasonlítom össze az 1770-es, illetve az 1876-ik évi összeírással. A két város iparosainak száma az 1770. évihez viszonyítva stagnálásról, , sőt néhol visszaesésről tanúskodik. Figyelembe kell azonban venni, hogy csupán a 18-60 éves egyénék kerültek összeírásra, tehát egy 61 éves mester már kimaradt belőle. De nem számították az iparosok közé azokat sem, akiknek iparból származó jövedelme - az egyéb bevételek között - nagyobb tételt nem jelentett. Nagykanizsán az összeírt 176 mester közül 97 dolgozott a ruházati iparban a következő megoszlással: 30 csizmadia, 12 varga, 14 takács, 11 szabó, 4 csapó, 4 szűrszabc, 11 szüos, 2 kalapos, 3 gombkötő és 2 pántlikakészítő. Az élénkülő textilkereskedelemre utal, hogy összeírtak már 1 posztókereskedőt is. Ugyanekkor 2037 adózó élt a városban.8 Zalaegerszegen 34 csizmadiát, 9 vargát, 30 takácsot, 12 szabót, 9 szűrszabót, 1 kalapost, 3 gombkötőt és 2 festőt írtak össze. A mesterek közül dlenyészően kevés dolgozott egész éven át, többségük csupán negyed- vagy félévig űzte mesterségét. Jövedelmük nagyobb része így a gazdálkodásból származott. Az iparosok osztályhelyzetét vizsgálva szembetűnő a XVIII. sz. végétől bekövetkező gyors zsölléresedés. Kanizsa kézművesei pl. kivétel nélkül zsellér jogállásúak már. Ennek oka lehet az is, hogy Kanizsán nem volt úrbéri telekrendszer, a kézművesek így földjeiket, szőlőiket - mint városi polgárok, de ugyanakkor a földesúr zsellérei - szabadon adhatták, vehették. (Zsellérek lévén mentesültek a jobbágyokra kirótt súlyos szolgáltatások alól.) Az 1828. évi országos összeírás adatai azért elgondolkoztatóak számunkra, mert más források azt bizonyítják, hogy a XVIII. sz. vége és a XIX. sz. eleje a céhes ipar virágzásának, mezővárosaink gyors fejlődésének kora volt,10 melyben növekedett a céhek társadalmi megbecsülése és anyagi jóléte. III. III. A Soproni Iparkamara 1876. évi jelentése Az Iparkamara kitűnő jelentésében híven tükröződik a megye társadalmi és gazdasági életében lezajlott jelentős átalakulás. Legszembetűnőbb a mezővárosok és a vásáros centrumok iparának és kereskedelmének megerősödése. (IV. tábla). Ám ezek közül is kiemelkedik Nagykanizsa gyors fejlődése. A Zala vármegyében összeírt összes válallkozé (iparos, kereskedő, pénzintézet) csaknem egytizede (5913-ból 577 fő) Nagykanizsán élt, ugyanakkor az összes kereseti adónak (91768 Ft) több, mint ötödrésze (20551 Ft) származott Kanizsáról. Keszthely és Zalaegerszeg ipara kb. azonos színvonalon állt, Sümeg és Tapolca azonban mindinkább lemaradt. A többi helységek között - iparát és kereskedelmét tekintve - változatlanul első helyen állt Zalaszentgrót, melyet Kiskomárom, Balatonfüred, Alsólendva, Kapornak és Kővágóőrs követett. Búcsúszentlászló, Nemesapáti és Tűrje iparosainak száma csökkent.11 A legizmosabb iparággá a takács, a csizmadia és a szabó vált, még pedig főként a keszthelyi, a nagykanizsai és a tapolcai járásban. Az alsólendvai, baksai, letenyei és zalaegerszegi járás egy részében - mivel itt még szokás volt a hímes 220
