Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
IV. Néprajz, régészet
hogy éppen a Sárközben, az Ormánságban vagy egyéb ún. „kontinuis” táji csoportnál szeretnénk megtalálni a probléma kulcsát. Fél Editnek csak két jelentős munkájára hivatkozom most. Az egyik 1943- ban jelent meg a Délvidéki Szemlében: Délszláv kölcsönhatások a Sárköz népviseletében, a másik 1950-ben a Fólia Eth'nographicában Női ruházkodás a Sárközben címmel. Az utóbbit a következő mondattal zárja: „Két jellegzetességre kívánjuk itt felhívni a figyelmet: az egyik a színszimbólika, amely korkategóriák és állapotok és alkalmak szótlan, de beszédes magyarázója, a másik, mely még jelentősebb, mint az előbbi, az alkalmak színszimbolikája. Igen kívánatosnak tartanánk módszereink odafinomulását, hogy amennyiben meg tudjuk fogni a gyermektelen menyecske állapotot a főkötő és fátyolviselettel és meglátjuk a korkategcriát a különböző színösszetételekből, olyan módon lássuk és ragadjuk meg egy-egy munkaalkalomnak szimbólumát, mely akárcsak egy kendőráncolás hosszúságában vagy rövidségében nyilvánulhat meg.” Hozzászólásomban csupán egyetlen problémakört szeretnék tárgyalni, nevezetesen a munkaruhák kérdését. Ezt is csupán érintőlegesen - hozzáadva egy érdekes momentumot a nagy egészhez - mely azonban önmagában is számos kérdést vet fel, és számos tétel igazolásához járulhat hozzá. Mind a korábbi, mind a napjainkban megjelenő néprajzi munkák hangsúlyozzák, hogy a klasszikus paraszttársadalmak szigorú szabályok, ha úgy tetszik íratlan törvények szerint éltek. Ezek a törvények mindenkor érvényesek voltak - és sokszor, sokhelyütt érvényesek ma is - az ötltözködésre is. (Bár az újabb kutatások eredményei azt látszanak igazolni, hogy nagyobb szabadságot biztosítottak az egyénnek, mint azt eddig hittük.) Az íratlan szabályok nemcsak a nagyünneplőkre, hanem a munkaruhákra is kiterjesztették hatásukat, abban a pillanatban, amikor viselőik az utcára kiléptek. Az első és legfontosabb követelmény volt velük szemben a tisztaság, másodszor a viselet tartalmi elemei. A tisztasággal általában nem volt probléma. A terepmunka végzése során inkább az volt az ember érzése, hogy hivalkodtak a tisztasággal. A tartalmi elemeket kutatva, rögtön adódik egy szempont, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni, és ez a társadalmi tagolódás kérdése. Sárközben ami jó és szép volt az Öreg (ma Hunyadi) utcában (Decs egyik legrégibb utcája, amelyben zömmel a középmódbeliek laktak), az már nem volt illendő a gazdagok által lakott Főszögben. A ma élő legidősebb generáció, a 80 éves és azon fölüli adatközlők egybehangzó véleménye szerint, amíg leányok voltak (1900-1910 körül), a következőképpen öltözködtek fel. Ha kapálni mentek: két pendely, egy fehér rokolya, piros kötény, bő vagy szűk ing, fejkendő olcsóbb anyagból, mezítláb. Édesanyjuk: egy vagy két pendely, bőing, sötétebb kötény, sötétebb olcsóbb fejkendő, mezítláb. Édesapjuk 2-3 szeles vászongatya, fehér ing, fekete pruszli, kalap, bocskor vagy mezítláb. Szeretném kissé részletezni a fiatal leány ruházatát, elsősorban a kötényt. Ez egy szél ún. „török” kötény volt, alján a saját anyagából való fodorral, a fodor és a kötény illeszkedésénél zöld „szőrcsigával”, azaz gyapjúból készült farkasfoggal. A kötény derékrésze olyan volt, mint a röpikén kívül viselt öv, a „szorítkó”. Erre mintegy négy ujjnyi fodor került szintén a saját anyagából. Az övön hátul sárgaréz lánc volt, ezzel lehetett összekapcsolni. Ügy igyekeztek összehúzni, hogy a láncból minél hosszabb rész csünghessen alá. Erre a kötényre mindannyian nagyon jól emlékeztek, nagyon szerették, büszkék voltak rá. Ezt azért hangsúlyozom, mert több olyan ruhadarabjukról, mely lánykorukban nagy 215
