Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)

IV. Néprajz, régészet

A vallási megoszlás ismerete több lényeges kérdés tisztázásánál szükséges. A XIX. század végén a somogyi Balaton-parton a lakosok többsége katolikus, jelentős számú református őslakos élt Kilitiben, Endréden, Kőröshegyen, Szárszón, Őszödön, Fokszaibadiban és Siófokon, az evangélikusok száma teljesen jelentéktelen. A legtöbb zsidó Siófokon (472, Bogláron 242) élt ekkor.19

A házassági kapcsolatok kutatása egy-egy néprajzi csoport meghatározásában elég biztos forrás. A katolikus lakosságnál - mint köztudott - ún. paroohiális endogámia valósult meg; azaz egy plébániához tartozó községek népe házasodott egymással. A vörsi plébániához tartozott a XVIII-XIX. században: Vörs, Balaton berény, Baiatonszenigyörgy, Hollád, Tikos, Főnyed, Bottyánpuszta, Dióspuszta. 1810-13 között 112 házasságkötésből 49 esetben más falubeliek kötöttek egymással házasságot, 63 házasságnál azonos faluból valók voltak. De nemcsak a plébániához tartozó falvak jöttek számításba, hanem Somogysámson, Sávoly, Hollád, Balatonújlak, Kéthely, Balaton'keresztúr is. 11 helység állt így, ekkor egymással házassági kapcsolatban. 1853-55-ben előtérbe kerültek a más faluból lévővel kötött házasságok, 22 helység állt így egymással házassági kapcsolatban. Egyedül Vörsön erősödött az endogámia (18 házasság), de nem kizárt az exogámia sem (13).

Kilitiben viszont 1830-42 között 100 házasságkötésből 38 exogám, 62 endogám házasság. Kiüti, Ságvár, Fokszabadi, Siófok, Som, Jut. Nagyberény, Zamárdi, Adánd, Bábony, Bálványos, Endréd, Torvaj jöttek számításba elsősorban a házasságkötésnél. 100 házasságnál 20 község van egymással kapcsolatban, x887— 95-ben 40 exogám házasságra jut 60 endogám, 28 helységgel van ezútön kapcsolat.

Folytathatnám a sort, de egy másik téma érintésével zárom a balaton-mellékiek néprajzi kutatásával kapcsolatos észrevételeimet.

Vizsgáltuk a vallási különbözőségekből eredő jelenségek között azt a vonást, hogy jellemző-e egy-egy kisebb tájegység katolikus lakosságára, hogy mely búcsújáró helyeket látogatnak, különböznek-e ebben a környező tájakétól. A válasz részben nemleges. Ugyánis egyes búcsújáró helyeket hatalmas körzetből látogattak a hívei. így Máriagyűd, Segesd, Andocs a Dél-Dunántúl leghíresebb búcsújárc helyei. A ÉNy-i Somogyból (pl. Csákány, Kéthely, Űjlak, Balatonszentgyörgy és környéke) a legnagyobb csoportok Sümegre mentek, szép számmal Segesdre és Andocsra is eljártak, s rendszerint gyalog. Kevesebben jutottak el Búcsúszentlászlóra, Máriapócsra, Gyűdre, Csatkára, Vasvárra. A legtöbb búcsúfiát Sümegről hozták; porcelán szobrocskákat, üvegezett széntképeket, festett üvegpoharakat.

A Zamárdi és Kőröshegy környékiek Andocsot részesítették előnyben, ide évente háromszor is elmentek, ez esett a legközelebb.20

Referátumomban csak néhány témakört érintettem; de nem is mindet, melyek tisztázása elengedhetetlen, ha tudni akarjuk, hogy a Kis-Balaton melletti községek, a Nagyberek falvai, s a somogyi Balaton-partnak a Teliétől Fokszabadiig eső szakasza egy néprajzi egységbe tartozók voltak-e, mikor és mennyiben váltak külön, a népi kultúra mely területén vannak azonosságaik, különbözőségeik, s ezek a különbözőségek valóban helyi eredetűek, vagy csak egy bizonyos fejlődésnek különböző fejlődési fokai.

99