Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
IV. Néprajz, régészet
Ezekkel szemben a Balaton mellék a köztudatban meglehetősen bizonytalan kiterjedésű; három vármegyéhez is tartozik, történelmi múlt össze nem kapcsolja részeit; nyelve csakúgy magyar, mint a környezetéé, természetes földrajzi határokkal nem vo'ntható körül.” Az volt tehát a kiindulópontja, hogy mindazon községek néprajza feldolgozandó, amelyek a Balaton víztükrében osztozkodnak, mert mint mondja: „Ezeket a községeket földrajzilag a Balaton tulajdona, méprajzilag egy közös foglalkozás, a halászat határozottan jellemzik. Ez tehát a Balatont körülzáró falvaik legelső és teljesen zárt gyűrűje, amelyen túl a falvaknak sem Balatonuk, sem halászatuk nincs, s amelynek 50 községében 5 5 000 főnyi ma tiszta magyar lakosság él.” Maga is látta, hogy a terület fenti meghatározása nóprajzilag mennyire nem természetes, sőt erőszakos, s ezért szerette volna 2 további gyűrűvel tágítani a kört, de erre már nem jutott ideje. Bizonyos külö'nbözőségekre így is rájött, pl. arra, hogy a déli part mennyiben tér el az északitól; az északi parton jelentősebb a szőlőtermelés, mint a délin, s emiatt pl. kevesebb igásállatra van szükség, mint a szántóföldi termelésre nagyobb súlyt fektető délinél. Ugyanígy észrevételeket tesz az északi part kő- és a déli part sövény és sárépítkezósével kapcsolatban. Bizonyos jelenségeknél észreveszi, hogy nem etnikus értékűek (pl. az építkezésben bizonyos típusok), hanem különböző fejlődési sorozatoknak tagjai. Somogyi adatait illetően Jankó, inkább azokat a vonásokat kereste és rögzítette, amelyek a Balaton mellékén élő parasztság kultúráját összekötik a Belső- Somogy és Zselic, valamint a megye más tájainak paraszti kultúrájával. Az elválasztó vonások, a különbségek megállapítására már alig került sor, de jól rögzítette pl. az építkezésiben és a viseletben azokat az időrendi eltolódásokat, melyek a hagyományőrzőbb elmaradottabb belső-somogyi és zselici községekben még tapasztalhatók voltak, a Balaton mellékén már csak az emlékezésanyagban, vagy - tárgyi szempontból - töredékeiben élnek (pl. a pacsa típusú fej dísz megléte) . Vajkai Aurél lényegében nem jutott túl azon, hogy az északi és déli part néprajzi különbözőségeit hangsúlyozta bizo'nyos jegyek alapján, és csatlakozott Jankó azon megállapításához, hogy a Balaton vize nem összeköti, hanem elválasztja a partjain élőiket egymástól. Az elkövetkezendő kutatások első fontos kérdésének a XVIII. századi népességi viszonyok, betelepedések vizsgálatát tartom a megye minden tájegységénél. Hol maradtak nagyobb tömegben továbbélők, hol történt nagyobb betelepítés és főként mely vidékről áramlott magasabb létszámú csoport egy-egy helyre. Kováts Zoltán demográfiai vizsgálatai a déli part községeiről a következőket árulják el.6 1720-ban a Balaton déli oldalán levő községek közül csak Kiliti tartozott a megye legnépesebb helységei közé mintegy 1000-1500 lakossal. Közel a partmenti sávhoz ezidőben hasonlóan népesek Marcali, Látrány és Buzsák. Velük együtt nagyobb népességet mutató községek még Szöllőskislak és Szólád. Kismértékű beköltözés és a természetes szaporodás 5%0-kel feltételezhető Balatonberé'nyben, Vörsön, Balatonkeresztúron, Balatonújlakon, Ordán, Csehiben, Pusztaszemeseit, Őszödön, Szárszón, Endréden és Kőröshegyen. Csak Lelle és Balatonszentgyörgy neve nem szerepel az 1715-ös jegyzékben,7 Lelle 1771-ben, Balatonszentgyörgy 1727 körül már községként említtetik. A többi helységben a lakottság folyamatos.8 Jankónak a betelepüléssel kapcsolatos adatgyűjtése további részleteket is el-196
