Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
IV. Néprajz, régészet
árul. A családok kikérdezése és az anyakönyvekkel való egyeztetések alapján, a XVIII. sz. végi és XIX. századi ötépmiozgás arányát és térbeli elhelyezkedését nagyszerűen rögzítette. A bevándorlás csak 20-40%-0-t tett ki Kőröshegyen, Kiliti, Faluszemes, Lelle, Orda, Bálatonkeresztúr, Balatonszentgyörgy, Szabadi és Siófok esetében, csak 20% Szárszó, Csehi, Vörs, Balatonberény, Balatonmagyaród községeknél. A családok emlékezete szerint feltérképezte, hogy mely somogyi községekből hány család költözött a Balaton-part falvaiba. Elhanyagolható szám a Somogyból az északi partra települőké: 579 családból 14 költözködött. Ezeket térképre vetítve kitetszik, hogy nagyobb tömegek a Külső-Somogyból és a Nagyberek területéről áramlottak a déli Balaton-partra, a Zselidből egy osalád se, a Belső-Somogyból 4.9 A Külső-Somogyban, Tóth Tibor kutatásaiból tudjuk, hogy a XVIII. században a földművelés-állattartás szerkezetében a környező tájakhoz képest kedvezőbb az arány (háromnyomásos gazdálkodás javára), s ennek következtében viszonylagos túlnépesedés jellemző. Erre utalnak a XIX. század elejének írói is, mikor a Sió és Koppány mente viseletének kiszínesedéséről írnak.10 A Külső-Somogyból ezért szivárogtak elszegényedett családok tovább a Balaton mellé. A Nagyberekben viszont még elég élénk lehetett a népmozgás, még nem zárult le a XVIII. századi betelepedés. Jóllehet Buzsák helyzeténél fogva népes rajokat bocsátott ki. E két vidékkel volt szoros a kapcsolat nemcsak oly módon, hogy betelepedtek innen családok, hanem a paraszti csere- és árukereskedelem révén is a XVIII. és a XIX. század során. Alapvető kérdése egy tájegység vagy akár egy község 'néprajzi jellegzetességeinek az egyes termelőágak, valamint termelő és kiegészítő kereseti források aránya. A gazdálkodás területén sajátos színeződést, helyi jelleget ad a Kis- Balaton, a Nagyberek, s a Balaton melletti községeknek a halászati és nádaratási lehetőség. Mindkettő lényegében zsákmányoló gazdálkodási ág, mely nem lehetett még a jobbágyrendszer évszázadaiban sem alapvető kereseti és élelmezési forrás még akkor sem, mikor voltak olyan paraszti rétegek, melyek elsősorban halászatból éltek. Herman Ottó és Jankó János idejében a halászok földművelők, vagy kimondottan szőlősgazdák.11 A Nagyberekben pl. Somogyszentpálon12 a századfordulón is voltak még elsősorban halászatból élő családok. A nádvágás, nádfeldolgozás ugyancsak nagyobb jelentőségű volt a századfordulón, a Kis-Balaton melletti községekbén és a Nagyberek le nem csapolt részein, mint a közvetlenül Balaton melletti községekben, ahol szintén a legtöbb falu foglalkozott nádvágással halászat, tetőfedés stb. céljából. A Nagyberekben második aratásnak nevezték a nádvágást. Jankó harmad-, negyedrendű jelentőségűnek tartja a halászatot. A földművelésről megállapítja, hogy az északi parto'n a szőlőművelésnek nagyobb tere van, mint a somogyi odalon, ahol a szántóföldi művelésen nagyobb a hangsúly. Ebből adódik, hogy az igaállatok száma a déli parton magasabb. A megye más tájaihoz képest a déli Balaton-part szőlőművelésével, gyümölcskultúrájával tűnik ki. Természetesen kivételt képez néhány jó bortermő (böhönyei hegy, zákányi hegy) és gyümölcstermelő (pl. Iharosberény) vidék.13 Az állattartásban a múlt század közepén fontos, és híres ág volt a marhahízlalás. Az igaállatok között a XIX. sz. végén sokkal több volt itt az ökör, mint a külsősomogyi, zselici és belső-somogyi községekben.14 Az viszont jellegzetesen somogyi hatás, hogy a déli parton több volt a léfogat, mint az északin. Az egyes tájak közötti munkamegosztás kérdésének vizsgálatát Andrásfalvy Bertalan 'nemrég közreadott előadása úgy veti fel, mint egyik lehetőségét a 197
