Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)

III. Művelődéstörténet

feldolgozási módszer mellett az érdeklődő olvasó könnyen eligazodhat, s talál­hatja meg az őt érdeklő, vagy sétája közben megpillantott épületet, ha pedig a zeneművész nevét ismeri, akkor a kötet végén lévő névmutató révén találhatja meg a keresett emlékhelyet. Bár a kötetben félsorolt adatok kutatása, azonosítása, rendszerezése és is­meretátadó célja szigorúan tudományos igényességgel készült, nem titkolt célja a kötetnek, hogy a zenét kedvelő pécsiek, a városba látogatók kezébe kerülve bővítse ismereteiket. Pedagógusok, zenei oktatásban résztvevők, iskolások, mű­velődési házak klubjai számára kívánt e kötet hasznos ismeretanyagot nyújtani. Az emlékhelyekhez kapcsolódó személyek rövid életrajza mindenütt lényeg­­retörő és összefüggéseiben mutatja be a kort, a személyt, a művet és a helyet. Néhol az épület leírása („Anna u. i. 1849-ben épült klasszicizáló stílusban.. .”) a szemléltetést szolgálja. Nagy gondot fordítottunk a képanyagra, köztük néhánv olyan is helyet kapott a kötetben, melyet eddig nem publikáltak (pl. a Déryné utcai első kőszínház képe, a dóm-téri ünnepi játékokon készült felvétel, az 1886-os dalcsarnok képe). Az olvasmányosságot kívánják fokozni az irodalmi szemelvények, korabeli kritikák, versek, naplórészletek, műsorok. Az a tény, hogy e kutatásaimat összegező kötet rövid idő alatt elfogyott, bizonyítja annak létjogosultságát. Adatfeltáró, mentő és megőrző zenetörténeti funkciója mellett várostörténeti értékét. A már elkészült irodalmi, valamint a képzőművészeti és munkásmozgalmi emlékhelyek készülő köteteivel együtt lesz hivatva teljes képet adni Pécs és Baranya művészetéről, mely - mint Kodályt idéztük elöljáróban - „csak a teljes magyar múlt talaján fejlődhetik, anélkül mindig hiányozni fog belőle valami”. ]EGY Z ET EK 1 11 1. Kodály Zoltán: Magyar táncok 1729-ből. Visszatekintés II. Sajtó alá rendezte: Bónis Ferenc. Bp. 1964. 281. 0. 2. Dr. Nádor Tamás: Zenei emlékhelyek Pécsett. Dr. Nagy József előszava. Pécs, 1974. 3. o. 3. Horváth Mihály: Muzsikáló Pécs. Pécs, 1959. 4. Taksonyi József: Pécs egyházzenei művelődése a XVIII. században. Pécs, 193;. Hibáit és értékeit Bartha Dénes ismertette. (Századok, 1936.) 3. Bárdos Kornél: Pécs zenéje a 18. században. Bp. 1976. 6. Haas Mihály: Baranya. 184;. 79-81. o. 7. Várady Antal: Baranya múltja és jelene. Pécs, 1896. I. kötet, 432-436. lapjain dr. Ágh Timót ismertetője. 8. Várnai Ferenc: Zenei írások. Pécs, 1976. 9-19. 0. 9. Haksch Lajos: A Negyvenéves Pécsi Dalárda története. 1862-1902. Pécs, 1902. - Bőhm Emil: Dalosnaplómból. Pécs, 1936. 10. Horváth Mihály: Negyven év a Pécsi Zenekedvelők Egyesülete életéből (1895-1935). 11. Művészeti hetek Pécs, 1941. Országos Irodalmi és Művészeti Tanács. 65-69. oldalakon dr. Gálos László cikke. 12. Angster. Jubileumi kiadvány 1867-1942. - Horváth Csilla: Adatok az Angster orgona- és harmoniumgyár történetéhez. A Janus Pannonius Múzeum évkönyve. XVII-XVIII. Sectio-separatum Pécs, 1975. I37-:Ő4. 0. 155

Next

/
Thumbnails
Contents