Bernáth Aurél kiállítása, 1976

BERNATH AURÉL KIÁLLÍTÁSA A MARCALI MÚZEUMBAN 1976. OKTÓBER „Elfogódott előszó Mi az emlékezés? Ugráló foltok, avultak — ködösek, mint az álom? Vagy gazdag kosár, benne gyümölcsök, barack, szilva vagy szép körte a szőlő levelek alatt? Vannak emlékek, melyeknek ködfoltjaiba, bárhogy erőlködünk, nem tudunk rajzot belelátni. Másik fajtájuk viszont engedékenyebb. Amint egyenként emelgetjük levéltakarójukat, előragyognak a gyümölcsök, és mindegyik új meglepetés Néha az ember maga lepődik meg a legjobban. — Semmit se ér — mondjuk az egyik ilyen emlékre, s már éppen félre készülünk tolni, amikor egyszerre csak, mint nyári éjszakában a szentjánosbogár, mely hirtelen bekapcsolja villanytelepét, sugarat gyújt a sötétben." Szülőhelyéhez, gyermekkorához fűződő elfogult érzéseit summázza a fenti szép sorokban Bernáth Aurél, melyeket előrebocsátott az így él­tünk Pannóniában című könyvében. A legtávolabbi emlékei közt kutat­va megfogódzik az olyan kép-felvillanásokban, mint a Kossuth Lajos ut­cai házuk, a Boronka felé vezető országút jegenyesora, a vihartörte fán fészkelő gólyák, és a ház előtt, a legelőre ömlő csorda. Kertjükben ró­zsák közt készített, megsárgult családi fényképet nézve érzések áradata fonja egyre összefüggőbbé az emlékezés mozaik-képeit. Az emlékek, az összetartozás jegyében tiszteleg most Marcali ezen a kiállításon szülöttje előtt, akit a magyar festészet nagyjainak sorában üdvözölhet. Az idős Mester és az új arcú Marcali nem ismer egymásra. Útjaik, életük rég szétváltak. Bernáth Aurél Keszthelyre került gimnáziumba, attól kezdődően egy­re tágult a világ számára, és ő lépést tartott e tágulással. Személyiségét, tehetségét a bővülő ismeretei, kapcsolatai építették, fejlesztették. Ez a konstruktív viszonya a bonyolult, összetett világunkhoz eredmé­nyezte, hogy amíg a világ zaja sok tehetséges embert tanácstalanná tett, visszahúzódásra intett, ő eligazodott a zajban, és az áramlatok zúdulásának irányításában szerepet vállalt.

Next

/
Thumbnails
Contents