Bernáth Aurél kiállítása, 1976

Ezt bizonyítja, hogy festészetének korai feszült dinamikájú expreszszionista hangvételét, formanyelvét a 20-as évek közepétől kezdődően felváltotta egy igen erélyes tisztaságú, feszült kimértséggel átitatott líra. Ezzel, mint stílussal kapcsolódott ahhoz az első világháború után fellépő festőnemzedékhez, kiknek majdnem mindegyike Nagybányáról indult el, azt elhagyva az izmusok hatása alá kerültek - az említett tágulás, kitárulkozás következtében - majd később ki-ki a maga tanulságai révén egy érettebb koncepcióból visszanyúltak a nagybányai hagyományokhoz. Most ,,posztnagybányaiaknak" nevezzük őket, mint Szőnyi Istvánt, Egry Józsefet, Márffy Ödönt, s valamivel később társultak közül Berény Róbert, Derkovits Gyula és Ferenczy Béni is tartoztak még e megjelölés alá. Bernáth Aurél ez időtől (20-as évek vége) a magyar művészeti élet egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású alakja lett. 1929-ben elnyerte az akkor legnagyobb hazai elismerésnek számító Szinyei-Társaság nagydíját és Társaság-tagságot. Életének, festészetének már ekkor meghatározott rangja a továbbiakban megmaradt, folytatódott. Képeinek lírai jellege szubjektumának függvényeként pasztellel olykor lágyabb érzékenységűvé, máskor tartózkodón, mereven hűvössé alakult.