Szapu Magda: Gyermekjátékok (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 3. Kaposvár, 1996)
ESZKÖZÖS JÁTÉKOK
szórakozása. Kialakult bandákban, a falu lakossága előtt, sportszerű keretek között, mérkőzésszerüen játszották. A földművesek, a pásztorok, a mezőgazdasági munkások zárt bandát alkottak, melynek 1950 óta a falu igazgató-tanítója és állatorvosa is tagja lehetett. A játékot kb. a századforduló óta ismerik, ám népszerűsége az 1940-es évek második felétől fokozatosan csökken. Eleinte csak a férfiak játéka volt, és minden 16-60 év közötti férfi ismerte Később a fiatalok is megtanulták. A játékosok száma 12-30 fő között változott. A játék helye: a faluban, egy kiszélesedő és térben végződő kövesúton játszották (a kövön jobban figurázik, ugrál a paprika), később a falu labdarúgópályáján, esetleg erdei tisztáson, enyhe domboldalon mérkőztek meg a bandák. Játékeszköz: a paprika 7-8 cm magas, 5-6 cm vastag fatojás, melynek alsó vége egyenesre metszett. Száraz gyertyán- vagy kőrisfából faragják vagy esztergálják. Készíthető tömör gumiból is, mint a jégkorong. A dobóbot 100-120 cm hosszú, 23 cm vastag egyenes vagy enyhén hajlított akác-, gyertyán- vagy kőrisfa ága. Minden játékosnak saját botja van, amelynél a jó súlyelosztás a fontos. A csúsztatófa egy téglára helyezett deszkalap, kb. másfél méter hosszú, 20-25 cm széles. Egyik végére tartólécet szögeznek, mely a tégla sarkához illeszkedik. A két bandagazda botmarkolássál „mér". A botmarkolás hagyományos választási mód. A kézben függőlegesen tartott botot az egyik gazda a másik felé dobja, aki azt az alsó vége felé elkapja. A fogás fölött egymás után, felváltva, felfelé haladva markolják a botot, míg a végére nem érnek. Amelyik gazda már nem bírja markolni a botot, az veszít és az ellenfél csapata kezdi az ütést. A külső csapat legjobb kapója bemegy „mártogatónak". Gondosan elhelyezi a téglát, ráfekteti a deszkát, melynek felső végére felállítja a paprikát. (Ha a dobócsapat játék közben legyengült, előzetes megállapodás szerint a paprikát „felesre" lehetett állítani. A paprikát ilyenkor nem a deszka felső végére, hanem a közepére állították, mert így rövidebbet lehetett ütni.) Meghatározott az ütők sorrendje és a kapók felállása is. Az ütőknél a gyengébb játékosokat vették előre, hogy a jó ütők visszaválthassák őket. A kapók úgy álltak fel, hogy előre az ügyesebbek és bátrabbak, hátrább a pontos és gyors dobók kerüljenek. Az első ütő 3-4 lépésre a deszka mögé lép. Meglendíti a botot, előrefut és botját úgy dobja a deszkára, hogy az csúszás közben egyet fordulva nagy erővel üsse ki a paprikát. Ha az ütés sikerül, fut a botért, hogy visszahozza. így új ütésjogot nyert. Ha a mártogató a dobó visszaérkezése előtt feltette a paprikát a helyére, akkor a dobójátékos kiesett. Botját vissza kellett tennie a kidobás helyére. Mi történik, ha kedvező az ütés? A bot elég messze repül az ütés helyétől, de messze száll a paprika is. A kapók a repülő paprikát megpróbálják elkapni. Ha sikerül, a dobó kiesik a játékból. Ha azonban a paprika elgurul, a legközelebbi kapó felemeli és bedobja a mártogatónak. A dobás akkor jó, ha a paprika pontosan a mártogatóhoz repül, aki azt késedelem nélkül a helyére állítja. Az elgurult paprikát nagy időveszteség árán lehet csak visszahozni és felállítani. Ilyenkor az ütő könnyedén visszatérhet botjával a deszka mögé. Abban az esetben, ha a dobó rosszul üt, a paprika csak lebillen a deszkáról, a mártogató azt gyorsan megszerzi és visszaállítja. Ilyenkor a dobó helyzete reménytelen, kis sem fut a botért. Jöhet a következő ütő. Az ütők még hosszabbat igyekeznek ütni és nagyobb gyorsasággal indulni a botokért. Most már nemcsak a
