Szapu Magda: Gyermekjátékok (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 3. Kaposvár, 1996)

ESZKÖZÖS JÁTÉKOK

Egyik változat szerint az eltalált játékos átállt summogónak, vagy ha a dobó nem talált, ő ment be a körbe. A cél az volt, hogy a csapat tagjai mielőbb elfogyjanak, és helyet cseréljenek. Szigorúbb szabályok szerint már egy találatnál helyet cserélt a két csapat. Gönczi gyűjtése és közlése szerint (1949:87.) KAPOSFÜREDEN nagyvárjáték néven ismert (ill. belvárosos; én kerülöm; közös várba; rókás, te dobj rá). MESZTEGNYŐN súgjunk-búgjunk a neve e játéknak, SzÖWSGYöRöK gyermekei várba súgás, vagy súgós-dugósként ismerték. Együd az iskoláskorú gyermekeknek - fiúknak és lányoknak egyaránt - ajánlja e labdajátékot, amely igen érdekes, szórakoztató, hangulatkeltő. AKA-BAKA Angliában ismertek olyan labdajátékot, amelyben kicsiny, földszintes házak teteje felett két csapat egymásnak dobálta a labdát ide-oda. A kezdő csapat egyik tagja átdobta a háztető fölött a labdát, a másik csapat játékosai pedig megpróbálták azt elkapni. Ha sikerült, akkor a kapó átszaladt a másik oldalra és igyekezett ott egy játékost a labdával leütni. Ha valakit a labdával leütött, átvitte a maga csapatához fogolynak. Sikertelen ütést követően maga marad fogoly. Az angol „over the house'" játékot nálunk is ismerik, sőt Somogyban is játsszák „aka-baka" néven (Lukácsy A. 1964:70.). Az aka-baka a csoportos labdajátékok egyik fajtája, (Hajdú Gy. 1971:90.), NAGYBERKIBEN (Erős L. gyűjtése) hátrafordulósnak vagy házetetősnek, SZENNÁN magas kapósnak, SOMOGYSZILBEN (Erős L. gyűjtése) házrahívásnak mondták (Hajdú Gy. 1971:90.). Gönczi két változatát közli LABDÁZÁSOK címmel, MAGYARSZOMAJOMBÖL házrakúttós (házrahívás) és TOPONÁRRÓL akabaka (házra kiáltó) néven. Lázár Katalin a labdajátékokat az ESZKÖZÖS ÜGYESSÉGI JÁTÉKOK közé sorolja (1/2. 1990:564-569.). Együd (198l/a: 121.) CSELEZŐ LABDAJÁTÉKOK címszó alatt tárgyalja e játéktípust. A KOPPÁNY VÖLGYÉBŐL, valamint DÉL-SOMOGYBÓL és az ECSENYI NÉMETEKTŐL hoz példákat a játékra (EH 72/B sz.sz., TÖRÖKKOPPÁNY, AK: Sümegi Györgyné, sz. 1936., Gyi:198L). Eszközként egy labda szükséges a játékhoz. A lányok egy alacsonyabb háznál vagy pajtánál gyűltek össze. Az egyik „aka-baka" kiáltással feldobta a labdát a tetőre, amelyet - miután a labda visszagurult - el kellett kapnia. Amikor a tető szélét elhagyta a labda, a többiek szétfutottak, hiszen a futók közül a kapónak valakit meg kellett dobnia. Ha ez sikerült, helyet cseréltek. Az utolsó aka-baka lett a győztes. A játék másik változata kicsit nehezebb. A leguruló labdát az kapta el, akinek a nevét a dobó az utolsó pillanatban bemondta, például: „Aka-baka, Kati!" így csak az utolsó pillanatban futhattak szét a játékosok, értelemszerűen a leütés is eredményesebbnek bizonyult. 27. ábra. „Aka-baka" (Együd 1981/a: 122. nyomán)