Darabos Zsuzsanna szerk.: Karmazsin király udvarában (1990)
Aranyág élete
Aranyág élete Valahol messze innen, az Óperenciás tengeren is túl, egy sűrű erdő közepén, él még ma is egy öreg nénike, Búsan telnek napjai. Szülei kiskorában otthagyták a sötét erdőben, mert olyan csúnya arcocskája volt, hogy még a Nap is elbújt ijedtében a felhők mögé, amikor meglátta. Már három éjjel három nap bolyongott sírva szegény kis lányka, amikor találkozott egy sakállal. - Szerencséd te lány, hogy nem vagyok éhes, különben szétmarcangolnálak. Gyere velem, hazaviszlek a barlangomba, a kölykeim biztosan szívesen játszadoznak veled. A sakálcsemeték nagyon megörültek a furcsa szerzeménynek. Rögtön meg is tanították a kedvenc játékaikra. - Sakál papi! Ne együnk meg soha ezt az aranyos kislányt! Úgy megszerettük! Neveljük fel! - könyörgött a legkisebb sakálgyerek. - Már nevet is adtunk neki! Aranyágnak fogjuk hívni. - Ha annyira akarjátok, nem bánom! - egyezett bele a papa. Teltek-múltak az évek, a kis csúnya lánykából felnőtt lett. Békésen éldegélt a sakálok között, mosott, főzött, takarított rájuk. Egyszer csak szörnyű dolog történt. Egy nagy, gonosz, vörös ördög, éjjel, nappal ott ólálkodott, a barlangjuk körül. Egyik éjjel hatalmas üvöltésre riadtak fel: - Buaóó! Aranyág jól figyelj! Pontosan három nap múlva eljövök érted, jössz velem, a feleségem leszel. Jaj neked, ha nem engedelmeskedsz! Buaóó! A félelmetes bőgésre a környék összes állata odasereglett. - Ne félj egyet se Aranyág! Majd mi megvédünk az ördögtől! - vigasztalták szinte egyszerre. Gyorsan kidolgozták a haditervet is. így okoskodtak: "Ha valamennyien egyszerre támadunk, csak elbírunk vele". A bölcs bagoly osztogatta az utasításokat:
